A művészek az álcázás mesterei, ez áll a Kékszakállban. Vonnegut is álcázta magát?
Bizonyos értelemben igen. A Kékszakáll eleve sem megszokott vonneguti receptek alapján készült. Naplóíró főhőse absztrakt festőművész, akinek a képei leperegnek a vászonról. Az örmény Rabo Karabekian karakterében azonban az idősödő Vonnegut rejtőzött el. A képlepergés mozzanata szimbolikus. Az író szorongott attól a gondolattól, hogy írásai idővel feledésbe merülnek.
A Börleszk ön által írt utószavában ez olvasható: Vonnegut foglalkozására nézve: Vonnegut. Munkaköre: próféta. Felügyeleti szerve: az Univerzum Teremtője.
Az 1969-ben megjelent Az ötös számú vágóhíddal egy csapásra a világ legnépszerűbb, egyszersmind milliomos írója lett. Az irodalomkritikusok számára azonban a népszerűség és a piaci siker megbocsáthatatlan bűn. Vonnegut további regényeit, a Börleszket és a Bajnokok reggelijét személyeskedő modorban, kórusban gyalázták. A Börleszket a The New York Times recenzense „egy tányér levegőnek” minősítette. Mérges lettem az irigykedő és igaztalan bírálatoktól, mert Vonnegut teljesítményét az irodalomkritika eszközeivel lehetetlen jellemezni vagy mérni.
A történész-műfordító. Vonnegut magyar hangja
Túry Gergely
Kiadója annak idején tényleg Stephen King szerzői jogait cserélte el a Vonnegut-jogokért?
Amikor 1987-ben megalakult a Maecenas Könyvkiadó, az Európa volt Vonnegut magyarországi kiadója. King jogait viszont mi szereztük meg. Osztovits Leventével, az Európa akkori igazgatójával írásos szerződésben cseréltünk szerzőt (King kiadásának jogai épp mostanában szálltak át a Librire, erről ebben a cikkünkben olvashat.)
| Más bolygó |
„Ma már egészen bizonyos, hogy a kortárs amerikai közgondolkodás egyik meghatározó tényezője az író és teoretikus Kurt Vonnegut.” Így kezdődik az amerikai író portréját 1985-ben a Mozgó Világban emlékezetes esszében megörökítő, változatlanul érvényes írás. Szerzője, a 65 éves Szántó György Tibor, a Helikon Vonnegut-életműkiadásának köteteihez sajátos hangvételű utószavakat jegyző sorozatszerkesztő azóta újrafordította az író fő művét, Az ötös számú vágóhidat és a Galápagos című regényét. A rajongók körében a „Vonnegut magyar hangjaként” is elismert Szántó az ELTE BTK angol–történelem szakának elvégzése után levéltárosként, majd a Kozmosz Könyvek felelős szerkesztőjeként dolgozott. Itt jelent meg az Anglia története című munkája, amely a felsőoktatásban évtizedek óta kötelező irodalom, valamint monográfiája Cromwellről és az anglikán reformációról. A munkáit töltőtollal író történész-műfordító nem igazán boldog, hogy úton-útfélen az „Így megy ez” hangzik fel, mert szerinte ez a világirodalom talán legkeserűbb refrénje. „Az ötös számú vágóhíd lapjain, persze, humorosnak hat, mert egy távoli civilizáció abszurditása. A baj az, ha kiragadjuk eleve is képtelen filozófiai környezetéből, és ezt az egy »vonnegutizmust« szajkózzuk. Azt hiszem, ennek a Mester sem örülne, nem ez volt a célja.” |
Személyesen is találkozott Vonneguttal?
Sajnos nem, viszont telefonon kétszer is beszéltünk, és leveleztünk is. Mivel akkoriban a vállalkozások csak korlátozva juthattak devizához, nehezen tudtuk volna kifizetni a jogdíját, ezért felajánlottuk, hogy vendégül látjuk a családjával együtt Magyarországon. Elhárította a meghívást, viszont a Maecenasra ruházta a magyar kiadások jogait. Egyetlen feltétele volt, hogy a művek megjelenésekor könyveinek kedvelőivel koccintsunk az egészségére.
Koccintottak?
Nem, mert nagylelkű gesztusa súlyosan sértette volna a saját ügynökségével meglévő szerződését. Megtaláltuk a módját, hogy mégiscsak megvásárolhassuk a jogokat.
A könyves szakma válsága a Maecenast sem kímélte.
Ez igaz, viszont ennek „köszönhetően” került át a Helikon Kiadóhoz a Vonnegut-életmű gondozásának joga. Négy regény, továbbá az esszé- és a novelláskötetek vannak még hátra a Helikon egységes életműkiadásából, de három éven belül teljes lesz a kollekció.
A Kékszakállban Vonnegut arról is elmélkedik, hogy javában zajlik a harmadik világháború, csak a televíziók képesek ezt titokban tartani. Így volna?
Ezúttal is látnoknak bizonyult. Igaz, nem „csecsemők harcolnak a lövészárkokban”. Az emberlét kiszámíthatatlan lett, nincs jövőkép, pályaív. A világ javainak újraelosztásáért folyó harc terepe az internet. Az amerikai elnökválasztás kísérőjelenségei, a meghackelt választási eredmények, a demokratikus intézményrendszer gyors és világméretű sorvadása, a menekültinvázió e globális konfliktus elemei. A Brexit nem csupán az angolok Európától való elhatárolódására utal, hanem gyakorlatilag az 1603 óta létező Egyesült Királyság széthullását is jelenti. A Kékszakáll női főszereplője, Marilee joggal állapítja meg: a világ megbolondult.
Vonnegut 2007. április 11-én ismeretlen helyre távozott. Hová tűnhetett? Vajon figyel bennünket?
Ha Billy Pilgrimet, Az ötös számú vágóhíd főszereplőjét kérdeznénk, feltehetőleg azt válaszolná, hogy az író továbbra is éli világát. Igaz, az a világ immár nem feltétlenül a Föld nevű bolygó. Figyel bennünket, mert aggódik értünk. Mindent megtett, ami erejéből telt, hogy figyelmeztessen minket. Hiába sulykolta, hogy az emberlények számára nincs másik lakható hely: innen nem lehet csak úgy továbbállni, tehát az lenne a legegyszerűbb, ha vigyáznánk élőhelyünkre.
Mi a leginkább elpazarolt energia?
Az időhiány és az emberi alkotókedv szándékos elfojtása. A Börtöntöltelék egyik példázatának szereplői a Vicuna kisbolygó gyagyás polgárai, akik felfedezik, hogy az idő ehető. Hetek alatt felfalják a tulajdon jövőjüket. Első regénye, a Gépzongora az automatizáció társadalmi következményeit elemzi. Ha a gyártósorok tétlenségre ítélik az embert, az alkotás örömétől, léte értelmétől fosztják meg. Abban a könyvben az utolsó, nem robotok által végzett tevékenység a férfifodrászat. Azóta sem sikerült senkinek gépesítenie a hajvágást vagy a beretválást. Ez két okból jó hír: a nagybömbök titkára kíváncsi feltaláló elmondhatja magáról, hogy először az emberiség történetében sikerült megborotválnia egy léggömböt. Az igazi hasznos tevékenységek remélhetően sosem szűnnek meg.
Annak, hogy valaki elolvassa egy életműkiadás összes kötetét, kisebb a valószínűsége, mint annak, hogy Shakespeare új szonettel jelentkezik. Annak, hogy valaki egybeveti a korábbi és az új interpretációt, még ennél is csekélyebb. Miért volt szükség az újrafordításra?
Ez általában igaz – kivéve, ha Vonnegut olvasóiról van szó. Ők maximalisták, a tökéletes változatot keresik. Egyébként Vonnegut fordításához nem árt kicsit lököttnek lenni. Egy fordítóknak rendezett kongresszus nyitóbeszédében ő maga hatalmazott fel mindenkit, amikor azt mondta: azt várja el a fordítóitól, hogy nála sokkal különb írók legyenek. A Kékszakáll keletkezésekor rossz bőrben volt, öngyilkosság után, házassági krízis közben. Miközben csodálatosan ép maradt a szöveg, a megjelenés óta eltelt három évtizedben sok minden változott. A Kékszakáll temetési jelenetében a korábbi fordításban azt mondja a főszereplő: „Allah legyen áldott, mikor lezárja a fedelet.” Az én változatom így hangzik: „Dicsértessék Allah!”
Az egyik autógyártó multi 1988-ban sok más író mellett felkérte őt is, hogy írjon levelet a száz év múlva élő Föld-lakóknak. Mi áll ebben?
Senki nem tudja, de amikor 71 év múlva felnyitják a kapszulát, majd kiderül, hogy minden pontosan úgy történt velünk, ahogy leírta.
Vonnegut egyik kedvenc szava az ámen. Melyik mondatát szereti a legjobban?
Aki akar, tud.
