Jean Paul Getty volt az első dollármilliárdos, 1957-ben a Forbes és a Fortune az Egyesült Államok – és egyben a világ – leggazdagabb emberévé kiáltotta ki. Már ez alapanyaga lehetne az élete különböző műfajú feldolgozásainak, de Getty életében pont elég dráma volt, nem is szólva arról, hogy a fukarságot is hírhedten csúcsra járatta ahhoz, hogy Hollywood tényleg lecsapjon rá.

A mostanában Getty életének néhány epizódját a képernyőre adaptáló A világ minden pénze (All the Money in The World) című filmnek és a Bizalom (Trust) című sorozatnak is pont a dráma az egyik vezérfonala, ami részben abból adódik, hogy az 1976-ban elhunyt milliárdos a műkincsgyűjteményét leszámítva mindenre sajnálta a pénzt. Például arra is, hogy kifizesse a 17 millió dolláros váltságdíjat a Rómában bohém életet élő 16 éves unokájáért, akit a maffia rabolt el. Az 1973-ban kibomló thriller valóban tökéletes filmalapanyag, nem véletlen, hogy Ridley Scott filmjének és Danny Boyle sorozatának is ez áll a középpontjában.

Jean Paul Getty

AFP

Viszont kevesebb szó esik arról, hogy Gettyt milyen viszony fűzte a rokonainál minden jel szerint számára sokkal többet érő műkincseihez. Getty hatalmas vagyonának ugyanis nem a családja, hanem a műkincsgyűjteménye, illetve a nevét viselő Los Angeles-i J. Paul Getty Múzeum volt a legnagyobb haszonélvezője.

Vagyont érő függőség

Jean Paul Getty szabadidős elfoglaltságai és érdeklődésének a célpontjai olykor zavarba ejtőek. Mert egyrészt például oroszlánkölyköt tartott a rezidenciáján, aminek az indokoltságát nehéz megmagyarázni, másrészt igazi szerelmese volt a művészeteknek, és ezt a szerelmet nagyon is komolyan vette. Így lett a 20. század egyik legnagyobb műgyűjtője.

Jean Paul Getty az 1930-as éveiben fogott bele komolyan a műgyűjtésbe, de valójában világéletében gyűjtő volt: már gyerekként volt üveggyöngy- és bélyeggyűjteménye, és mindent komolyan dokumentált – ezt a szokását később is megtartotta, és a mindennapi tevékenységeitől kezdve a műtárgyak gyűjtéséig mindenről naplót vezetett.

A műtárgyakban nem a státuszszimbólumot látta, hanem a műélvezetet. Rengeteg művészettörténeti témájú könyvet olvasott, szakértőkkel egyeztetett, rengeteg időt töltött az európai múzeumokban, és csak engedte, hogy elvesszen a kiállított alkotások között. Azt vette meg, ami tetszett neki – ebbe a kategóriába általában klasszikus szobrok, 17. század előtt festmények és 18. századi francia bútorok tartoztak.

AFP / Gabriel Bouys

Getty saját magát egy nyilvánvalóan gyógyíthatatlan függőnek nevezte, és ha a vallomását vesszük, miszerint többször megfogadta, hogy abbahagyja a műgyűjtést, de mindig visszaesett, valóban a függés jeleit mutatta.  

Amikor az üzleti érzék találkozik a művészettel

Getty Minneapolisban született, és 24 éves korára megcsinálta az első millióját, majd rögtön úgy döntött, hogy akkor ő visszavonul, és élvezi az életet, a strandot és a gyors autókat Kaliforniában. Ezt nagyjából egy évig bírta, mielőtt halálosan unatkozni kezdett volna, és ismét elkezdett dolgozni, és aztán élete végéig abba sem hagyta. Az olajtársaságának, a Getty Oilnak köszönhetően kétmilliárd dollárra rúgott a vagyona, amikor meghalt.

Gettynek nemcsak a milliók felhalmozásához, hanem a műtárgyak gyűjtéséhez is elképesztő érzéke volt. Legendás, ahogy megszerezte, majd meg is tartotta az 1530-as évek Perzsiájából származó Ardabil szőnyeget. A helyi muszlimok szerint a szőnyeg túlságosan is csodálatos volt ahhoz, hogy keresztény szemek gyönyörködjenek benne, Gettynek mégis sikerült megvennie 70 ezer dollárért. Néhány évvel később I. Faruk egyiptomi király megkörnyékezte, mert nagyon szerette volna megvenni a szőnyeget a testvérének és a leendő férjének, az iráni sahnak, de Getty nem fogadta el a félmillió dolláros ajánlatát. Inkább fogta a szőnyeget, és a Los Angelesi Megyei Művészeti Múzeumnak adományozta, ahogy a könyvében írja, azért, hogy minden szem, legyen muszlim, keresztény vagy bármilyen más vallású gyönyörködhessen a szépségében.

Getty tehát nem volt önző gyűjtögető, mindig is meg akarta osztani a műélvezet örömeit másokkal – ezért is olyan lenyűgöző az öröksége.

A műértés mint identitás

A műtárgyak gyűjtésének és adományozásának volt egy, a szupergazdagok számára nagyon vonzó mellékszála: az adókedvezmény. Gettyt azonban a valódi szenvedély hajtotta. 1976-ban például arról írt, hogy a gyűjtés számára igazi szerelem volt.

AFP / Gabriel Bouys

Volt azonban egy másik mozgatórugója ennek a szenvedélynek. Getty azért is költött dollármilliókat műtárgyakra, mert ez lehetővé tette, hogy felépítsen magának egyfajta alternatív identitást: ő lehetett a szofisztikált műértő, ami egyébként elég távol állt a származásától, a családi hátterétől.

De nem valami megfelelési kényszerből kezdett el műkincseket felhalmozni. Akkor kezdett el például görög és római régiségeket venni, amikor amerikai kortársai nem igazán voltak oda ezekért az alkotásokért.

Gettynek az volt fontos, hogy valamilyen formában magáévá tegye az európai kultúrát. Nyelveket tanult, szokásokat lesett el. Nemcsak műkincseket gyűjtött, hanem a történelemben is megmerítkezett. Olyan régiségeket akart megszerezni, amelyek korábban Hadrianus római császár birtokában voltak, akit az egyik legkifinomultabb ókori császárnak tartott, ő pedig megvehette magának az élményt, hogy ugyanabban a márványszoborban gyönyörködjön, amelyben egy ókori uralkodó.

Ma pedig már bárki láthatja, hiszen ki van állítva a Getty Múzeumban.

AFP / hemis.fr

Egy jobb világ művészetből, és persze sok pénzből

A J. Paul Getty kulturális örökségének a sorsát egyengető alapítvány igazán különleges módon robbant be a kulturális intézmények közé. Getty a halála után 700 millió dollár értékű (ma 2,9 milliárd dollárnak megfelelő) Getty Oil részvényt hagyott az akkor még szerény magánmúzeumára, amelyet a Csendes-óceánra néző birtokán épített fel. A világ egyik legkisebb múzeuma így egyik napról a másikra a világ egyik leggazdagabbja lett, az alapítványa mellett eltörpült a Metropolitan Múzeumé.

A múzeum Getty legnagyobb kulturális öröksége. Az intézmény két részből áll: a Malibuban található Getty Villában főként az ókori Görögország és Róma műkincsei láthatók, a Brentwoodban található Getty Centerben pedig a nyugati művészet alkotásai vannak jelen a középkortól egészen a jelenig.

AFP / Gabriel Bouys

A művészet J. Paul Getty számára nemcsak az élvezetekről szólt, ő hitt abban, hogy a művészeti alkotásoknak civilizáló hatása van, és a szörnyű globális konfliktusok ellenszerét látta benne, és meg volt győződve arról is, hogy a művészethez való kapcsolódás az egész emberiséget jobbá teheti. „A 20. századi barbárokat nem lehet átalakítani egészen addig, amíg nem kezdik el látni, megérteni és végső soron élvezni a művészetet” – írta. Vagyis szerinte a festmények és a szobrok az egész világot megmenthetik.

Különleges életének az iróniája, hogy miután Londonba költözött, soha többé nem tért vissza Kaliforniába, mert félt a repüléstől. Így soha nem látogatta meg a múzeumot, amelyet a pénzéből rendeztek be.