Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A reneszánsz kori Rákóczi-kastély jelen pillanatban még elég rossz állapotban van, de az ígéretek szerint a szlovákiai Borsiban álló épületet 2020-ra teljesen felújítják, múzeum és szálloda is fog benne működni.
A kastélyt annak idején Henyey Miklós végvári vitéz építtette 1559-ben, miután a Délvidékről északra menekült a török elől. Sokszor cserélt gazdát az épület, és az 1670-es évektől kezdve viszont Zrínyi Ilona és I. Rákóczi Ferenc családi kastélyaként szolgált.
A szlovákiai Borsiban álló reneszánsz kastélyban született 1676. március 27-én II. Rákóczi Ferenc, építészeti jelentőségét pedig az adja, hogy a török uralom idején a megszállt magyar területeken alig maradt fenn reneszánsz épület, ezeket így inkább Erdélyben és a Felvidéken kell keresnünk. Történelmi és építészeti fontosságát azonban az elmúlt évtizedekben nem tisztelték eléggé, a második világháború után államosították, raktárként, iskolaként, munkásszállásként hasznosították, az 1990-es évekre pedig teljesen lepusztulttá vált. Ekkor a borsi önkormányzat tulajdona lett, megkezdték felújítását, de az félbemaradt. 2000-ben ugyan újra megindult a rekonstrukció, de 2006-ban ismét leálltak a munkálatok – írja a Magyar Hang.
Mostanra elég siralmas állapotban van a kastély: a tetőzet nagyrészt le van bontva, a vakolatot leverték, nyílászárók nem nagyon vannak. A tervek szerint az épület 2020-ra már teljes pompájában áll majd, a Rákóczi-kastély felújításának első ütemét 805 millió forinttal támogatja a magyar kormány, a felújításra Borsi önkormányzata és a Teleki László Alapítvány közös, szlovákiai bejegyzésű szervezetet hozott létre. Ez – a II. Rákóczi Ferenc Nonprofit Szervezet – üzemelteti majd az épületet.
Elvileg lesz a kastélyban egy Rákóczi-múzeum, konferenciaterem, szálloda, étterem, a régió borait árusító bolt is.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.