szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A zenekar az új klipjét már az új énekessel, Márton Csabával vette fel.

A legjobb időszakát a kilencvenes években élő zenekar új énekessel folytatja: az alapító tagok megváltak Sipos F. Tamás énekestől, akinek a helyét Márton „Kor” Csaba vette át.

A leginkább a Trabant és a Nézz rám, tizedes című slágerekről ismert csapat alapító tagjai elmondták: nehéz, érzékeny, de racionális döntést kellett hozniuk az Exotic jövőjével kapcsolatban.

"A zenekar határozott tervekkel, egy meghatározott úton szeretne haladni, ami sajnos többször keresztezte Sipos F. Tamás 1993 óta épülő szólókarrierjét. Többszöri megbeszélés után sem tudtuk közös nevezőre hozni álláspontjainkat, ezért úgy döntöttünk, hogy nem akadályozzuk tovább az énekest szólómunkásságában. Új úton folytatjuk tovább, új irányban, új frontemberrel, de a régi szellemiségben" – jelentette be Csik István, Tabár István, Tabár Zoltán és Vilmányi Gábor.

A zenekar közleménye szerint az új énekes örömmel mondott igent a felkérésre. "Nagyon hálás vagyok a zenekarnak, hogy rám gondoltak, és mindent meg fogok tenni, hogy ne bánják meg a döntésüket. Remélem, a rajongók is bizalmat szavaznak nekem, és ígérem, nekik sem okozok majd csalódást. Az életben mindent száztíz százalékon csinálok, nem lesz ez másként az Exotickal sem!" – magyarázta Márton.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!