Bár sajtóhírek szerint fennáll a veszélye, hogy az Esterházy Magánalapítvány pereskedése miatt az Esterházy-kincstár külföldre kerül, lapunk már korábban megírta, hogy „Ha az Alapítványnak ad igazat a bíróság, akkor sem akarják a kincseket kivinni az országból – nem is tehetik, hiszen azok védettek –,  de szeretné, ha azok az Iparművészeti Múzeumban lennének, vagy olyan országos múzeumban, amely megfelel a szakmai előírásoknak, és maga is szakmailag foglalkozhatna velük, illetve időszakosan kiállítaná azokat.”  

Az alapítvány mostani közleménye sem tér el ettől, azt írják: „Továbbra is a magyar kulturális örökség elidegeníthetetlen részeként kezeli a kivételes értékű gyűjteményt és tartja magát azon vállalásához, hogy a számára kedvező bírósági ítélet után is Magyarországon tartja a kincseket.” A magyar főúri kincstárak közül egyedüliként fennmaradt, sőt a XVII. századtól egészen a XIX. századig gyarapodó gyűjtemény része 260 ötvöstárgy és 65 tétel öltözetet, melyeket korábban az Iparművészeti Múzeumban őriztek.  

Volt viszont egy senki által nem bolygatott nézetkülönbség az alapítvány és az állam között. Az alapítvány fenntartotta a tulajdonjog-igényét a páratlan értékű ötvöstárgyakra, mondván, hogy azokat a család a háború előtt helyezte letétbe, a letét pedig nem évül el, nem elbirtokolható. Az állam viszont úgy érvelt, azokat jogszerűen szerezte meg a hitbizományok államosításáról szóló 1949-es törvény értelmében.  

Sokat kellett tenni a kormánynak azért, hogy az Esterházy Alapítvány eljusson a pereskedésig.  A kismartoni Esterházy Magánalapítvány már 2013-ban felvetette, hogy kezdjenek tárgyalásokat a kincsek tulajdonjogának tisztázásáról. Akkor született meg ugyanis az a szabályozás, amely megfordította egyes restitúciós ügyekben a bizonyítást.  2016 októberében végre össze is jött egy találkozó az ausztriai alapítvány képviselőivel, akik a Miniszterelnökségtől azt az ígéretet kapták, hogy egy-két hét múlva elkezdődhetnek a konkrét tárgyalások. De nem történt semmi. Amikor már csaknem három éve várt az alapítvány a tárgyalásos rendezésre, 2016 decemberében a hatályos szabályozásra hivatkozva benyújtotta az igényét a Miniszterelnökséghez. Ám fél év múlva csak egy egymondatos elutasító válasz érkezett.  Amikor a magyar fél ebben a vitatott jogi helyzetben elkezdte elszállítani a kincseket az Iparművészeti Múzeumból Fertődre, betelt a pohár az alapítványnál, elindította a pert a kincsek tulajdonjogáért.

Az alapítvány szerint az állam nem államosíthatta a kincseket jogszerűen, mert bár akkor már évtizedek óta  Magyarországon voltak, jogilag továbbra is az ausztriai Fraknó várához tartoztak.   Az Esterházy-kincstár őrzésére valóban Fraknó vára szolgált. Az első világháború után a kincstár legfontosabb műtárgyai – ötvösmunkák, ruhák, az éremgyűjtemény, a kotta- és levéltár – Magyarországra kerültek. A Tanácsköztársaság az Esterházy-kincstárat is lefoglalta, és az Iparművészeti Múzeumba szállíttatta. Esterházy Miklós a rendelet hatályon kívül helyezése után sem vitte el azokat, fia, Esterházy Pál herceg (1901–1989) formális letéti szerződést is kötött. Budapest ostroma idején a herceg úgy gondolta, hogy a budai Tárnok utcai palotájában nagyobb biztonságban lesznek a tárgyak, ezért 1944. november 29. és december 4. között kézikocsikkal tolták át a műtárgyakat rejtő ládákat a budai Várba. Ám a palotát elpusztította egy bombatalálat, a kincseket 1948–1949 fordulóján tárták fel a romok alól. A károk hatalmasak voltak, de a szinte elpusztult kincsek egy részét több évtizedes munkával restaurálták az Iparművészeti Múzeum szakemberei.