„Ennek a cuccnak engem nem zavaró megjelentetése csak „holtom” után lehetne. („Mit képzel, ennyi fej” stb.) Addig is: nevek futnak végig e képoldalakon – így él tudatunkban pl. az irodalom. Igen.” Utolsó kötetéhez írta ezeket a sorokat Tandori Dezső.

A Nincs beszédülés tavaly decemberében jelent meg a Tiszatáj Alapítvány kiadásában és Tóth Ákos gondozásában. Abban alig van írás, a költő rajzai töltik ki a lapokat. „Prózarajzolás, prózarajzás” – írja a kedvenc íróiról készített portrék mellé.

Mint azt a kötetről az Óbudai Anziksz című óbudai kulturális magazin – napokban megjelent – lapszámában A. Horváth András főszerkesztő írja:  a 80 éves költő utolsó három évében már szobafogságra volt ítélve.

A lapnak a költő küldött rajzokat is, és néhány verset.

„Betegségem alig enged kimozdulni a lakásból, nincs egyensúlyom a járáshoz, még a lakásban is alig. … De idehaza (tornázó igyekezetek és fotelrabság mellet) mit csinálok? Sokat olvasok! … A rajzok, mondom, csak kitekintések, nem hű portrék. Jellegek. Magányom oldói” – írta Tandori, mintegy használati utasításként a Nincs beszédüléshez.

Valószínűleg utolsó versei közül néhányat mutatunk. A többi az Anzikszban olvasható.

Jeligém a születésnapomra: több és fél

*

Az utolsó számjegy után: nyolcvanel éves vagyok

*