Kínában úgy mutatták be a Bohém rapszódiát, hogy kivágtak belőle mindent, ami a homoszexualitásra utal

Négypercnyi kulcsjelenet maradt ki a kínai verzióból.

  • hvg.hu hvg.hu
Kínában úgy mutatták be a Bohém rapszódiát, hogy kivágtak belőle mindent, ami a homoszexualitásra utal

Azok után, hogy Rami Malek besöpörte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat, a kínai nézők is megismerkedhettek a Bohém rapszódiával, igaz, egy alaposan csonkolt verziójával. A kínai cenzorok ugyanis kivágtak a filmből minden utalást Freddie Mercury szexualitására vagy a későbbi AIDS-diagnózisára.

A több mint kétórás filmből nagyjából négy percet vágtak ki. Így kimaradt például az a jelenet, ahol Mercury a biszexualitásáról vall az akkori barátnőjének, Mary Austinnak, a kínai nézők így nem nagyon értették, hogy miért szakítottak aztán.

Szintén kimaradtak jelenetek Mercury partnerével, Jim Huttonnal, és az I Want to Break Free című klip bejátszásait is kivágták, mert a zenekar tagjai itt női ruhában voltak.

A film melegjeleneteit egyébként Malajziában is cenzúrázták, ott még szigorúbbak voltak, 24 percet vágtak ki.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.