szerző:
hvg.hu

Sajtótájékoztatón jelentette be Tarlós István és Kásler Miklós Emmi-miniszter, hogy 3,5 milliárd forintos többlettámogatást kap 11 fővárosi színház a jegybevételtől függően. A szórakozóhelyek bezáratásának jogosítványáról is beszélt Tarlós, a parkolási témában továbbra is vitában áll Orbánnal.

Többlettámogatást kap számos fővárosi és vidéki színház, jelentette be az Emmi és a főváros sajtótájékoztatón, a kieső tao-pénzek helyett. Volt egy kis harc Budapest érdekében, mondta Kásler Miklós, és ebben Tarlós egyetértett vele. A többlettámogatást a budapesti színházak a fennálló formában kapják továbbra is, ezt érte el a főváros, 3,5 milliárd forintot kap 11 kiemelt színház, és ez több, mint ami eddig volt. 37 milliárd forint többlettámogatás megy országosan a színházak támogatására.

Február 21-től lehetett pályázatokat benyújtani erre a támogatásra, a 3,5 milliárd több, mint a tao-támogatás volt, és ami lett volna, ha megmarad a kulturális tao-rendszer, mintegy félmilliárddal, mondja Tarlós. Több mint 1 milliárd forintot kap a Madách Színház, a Kolibri 62 milliót, a Vígszínház 840, a Katona pedig 320 milliót kap, említ pár példát a főpolgármester. Ezt a többlettámogatást a jegybevétel arányában kapják. Tarlós köszönetet mond Kásler Mikósnak.

"A főpolgármester oroszlánként küzdött",

erősíti meg Fekete Péter Emmi-államtitkár, elfogadták, hogy a többlettámogatásról szakmai alapon Tarlós dönt.

A költségvetésből nem ment több pénz, mondja az államtitkár, hanem a rendszert javították meg. Azok a színházak kapnak támogatást, amelyek közfeladatot látnak el, említi meg a kiválasztás kérdését. A tao-rendszerben sok színház jutalékot fizetett ki, mintegy 4 milliárd forint értékben, ez innentől nincs, mondja el Fekete, hogy lehetett visszaélni a kormány által bevezetett kulturális tao-rendszerrel. Két részre bomlik a rendszer, alaptámogatás és 16 témakörben pályázati támogatás, előbbit automatikusan megkapják a pályázók, utóbbit pedig elbírálják.

Kapott kérdést Tarlós később a kamudrogok problémájáról, azt mondja, ez elvileg kerületi kompetencia. De a főváros is tesz az ügyben, megalakított a rendőrséggel közösen egy drogprevenciós fórumot, amelyben öt civil szervezet is képviselteti magát az előzőeken kívül. Tarlós azt is elmondja újra, lehetséges, hogy bezártathatja majd azokat a szórakozóhelyeket, amelyekre sorozatos panaszok érkeznek.

"Ez ijesztően hangzik",

mondja a főpolgármester, de nem készül sorozatos bezáratásokra, mondja, inkább elrettentésnek szánja ezt a lehetőséget, amelyről még nincs döntés. Állítja, nem élne vissza ezzel a jogosítvánnyal, "nincsenek érdekeltségeim". Az nem úgy van, hogy mindent szabad, amit a törvény nem tilt, engedett bepillantást nyerni jogfilozófiai gondolatai körébe, mert nem biztos, hogy minden a közjót szolgálja.

A budapesti parkolási rendszerekről is beszélt Tarlós, ebben vitában áll most is Orbánnal a főpolgármester – azt már korábban elmondta, nem tudta neki teljesíteni azt a feltételt a miniszterelnök, hogy egységes legyen a fővárosi parkolási rendszer. Zuglóban más a probléma, arról van szó, milyen szerződést kötött a polgármester, mondja Tarlós, és erről Karácsony Gergely mit mondott. A kormányban is vannak, akik Tarlóssal értenek egyet, mondja a főpolgármester. Nem normális, hogy valakit azért büntetnek meg, mert bár bedobta a parkolóórába a pénzt, de az már egy másik kerülethez tartozik, nem ahhoz, ahol parkol, ez az egyik hátulütője ennek a mai rendszernek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Baltával vágtak fejbe egy embert Bagaméren a ballagás után

Baltával vágtak fejbe egy embert Bagaméren a ballagás után

Bécsben felejtett 30 embert a Wizz Air, nem jutottak el Tenerifére

Bécsben felejtett 30 embert a Wizz Air, nem jutottak el Tenerifére

Tízből kilenc magyar nem biztos abban, hogy nyugdíjasként lesz pénze az egészségére

Tízből kilenc magyar nem biztos abban, hogy nyugdíjasként lesz pénze az egészségére

Fájdaloműzés gyógyszer nélkül?

Fájdaloműzés gyógyszer nélkül?

A közvetlen Aranyhíd expressz lassabban ér a Balatonra, mintha kétszer átszállnánk

A közvetlen Aranyhíd expressz lassabban ér a Balatonra, mintha kétszer átszállnánk

2025: jön az adatcunami

2025: jön az adatcunami