Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Hamarosan érkezik a legújabb filmje is, amelyben 30 évvel fiatalabb önmagával együtt szerepel.
Robert De Niro kapja a hollywoodi színészcéh életműdíját januárban.
A Screen Actors Guild (SAG) kedden jelentett be, hogy január 19-i díjátadó ceremóniáján De Niro veheti át a pályafutását elismerő díjat. A színészek érdekvédelmi szervezete évente adja át díjait, De Niro az életműdíj 56. kitüntetettje.
A SAG közleménye kiemelte, hogy De Niro filmjeiben és televíziós produkcióiban is nagyszerű alakításokat nyújtott, kétszer is elnyerte az amerikai filmakadémia Oscar-díját, és az Elnöki Szabadság-érdemrenddel, az amerikai elnök által adományozott legjelentősebb polgári kitüntetéssel is elismerték. A színész társalapítója a New York-i Tribeca Filmfesztiválnak.
Az ír című legutóbbi filmje, amelyet Martin Scorsesével forgatott, éppen a napokban kerül az észak-amerikai mozikba, mielőtt a Netflix kínálatában megjelenne. A Jimmy Hoffa szakszervezeti vezetőről szóló drámát november 21-től játsszák a magyar mozik.
De Niro közleményben köszönte meg a színészcéh elismerését, mint fogalmazott, megtiszteltetésnek tekinti, hogy egy olyan szervezet díját veheti át, amelynek 50 éve a tagja.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.