szerző:
B.I. - Cz. F. - N.R.
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

1979. november 30-án jelent meg a rocktörténet egyik legfontosabb albuma The Wall címmel. Sorra vettük, milyen út vezette a Pink Floydot a koncept-lemezig, hogyan hullott szét a zenekar, és azt is, miért nem tudunk leszakadni az albumról. Szubjektív születésnapi köszöntő.

A The Wall a Pink Floyd pályafutásának egyik csúcsműve (bizonyos értelemben A csúcsműve, de ne legyünk igazságtalanok a banda többi, kiemelkedő albumával szemben), ám egyben a vég kezdete is a négytagú angol zenekar számára. Míg az 1975-ös Wish You Were Here-en kifejezetten változatos a kép, ami a szerzői krediteket illeti, a két évvel később felvett Animalsen már, egy Gilmour-Waters-szerzeménytől eltekintve mindent, de mindent, zenét is, szöveget is Roger Waters írt.

A The Wall pedig egész egyszerűen egy Roger Waters-szólókoncept.

Azért nem a szólólemez kifejezést használjuk, mert A Fal teljes művészi narratívája, zenéstől, szövegestől, művészi vízióstól Waters látomása és munkája.

Kiégettség, elidegenedettség

– ezek az univerzális témák adják a The Wall központi tartalmát, nyakon öntve mindezeket Waters gyermekkori traumáival, és a korabeli meg a háború utáni Nagy-Britannia társadalomkritikájával, erőszakkal, széthulló közösségekkel, fasiszta tendenciákkal, a fiatalokat gyártósoron leszállító oktatással.

A lemezanyag alapját, miközben az együttes tagjai szólólemezeiken dolgoztak, Waters egyedül írta meg, aztán a Bricks Of The Wall munkacímű konceptművet 1978 nyarán tárta az együttes elé. A koncepció és a lemezanyag úgy vált teljessé, hogy a produceri székbe meghívott Bob Ezrin kézbe vette a Waters-féle albumtervet, tovább építette a történetet.

Megszületett a főhős, Pink, a kiégett, depressziós, függőséggel küzdő, önpusztító rocksztár (akibe beledolgozták a néhai zenekartag, a zseniális Syd Barrett figuráját is), és itt-ott azért David Gilmour is bele tudott szólni a zenei elkészítésébe.

A lemez 1979-ben több helyszínen készült, Franciaországban, New Yorkban, Los Angelesben – a Waters diktálta erőltetett menetben. Ami pedig a széteső Pink Floydot illeti, a klasszikus Waters-Gilmour szerzőpáros közös munkájának talán utolsó gyümölcse a sok vitát megélt, végül konszenzusos eredménnyel zárt Comfortably Numb lett.

Sok mindennek itt lett vége a Pink Floyd történetében, többek közt a zenekar együttműködésének is a legendás grafikus csapattal, a Hipgnosisszal, mi másért, mert Roger Waters összeveszett az angol art-dizájn hármas egyik tagjával. A lemez legendás téglafalas borítója már Gerald Scarfe angol képregényrajzoló-illusztrátor munkája.

Az album turnéja 1980 februárjában indult Los Angelesben. A grandiózus koncepthez természetesen grandiózus színpadi prezentáció járult:

miközben a Pink Floyd zenélt, egy hatalmas fal épült a színpadon, melyre képeket vetítettek, miközben egy felfújható malac szállt a magasba.

Az együttes belső élete mindeközben a mélybe bucskázott: a backstage-ben négy külön lakóautóban pihentek, külön hotelekben laktak. A hab a tortán pedig az, hogy a magas költségek miatt a turné veszteséges lett.

1982-ben aztán bemutatták A Fal című filmet Alan Parker rendezésében. A forgatókönyvet Waters írta, a főszerepet Bob Geldof kapta meg.

Jelenet a filmből
©

A film premierje Cannes-ban volt, ahol versenyen kívül vetítették. Parker visszaemlékezése szerint ott ült néhány sorral arrébb Terry Semel, a Warner egyik fejese és Steven Spielberg is.

Csak öt sor volt közöttünk, és láttam, hogy amikor felkapcsolták a lámpákat, Spielberg suttogva kérdezte meg Semelt, hogy mi a f*sz volt ez? Ekkor Semel felém fordult és elismerően biccentett.

A Pink Floydon belül ezután visszavonhatatlanul bekövetkezett a szakadás. Waters 2010 és 2013 között járta a világot A Fallal, először 2011-ben, majd a turné utolsó évében adott koncertet Budapesten. A Fal szövege számtalan módon értelmezhető, (van olyan honlap, amely direkt e célból jött létre), mi most az ünnep miatt mégis inkább arról írnánk, hogyan találkoztunk vele és mit vittünk magunkkal belőle.

„Valamikor gimnazista koromban láttam először a filmet. Valószínűleg előbb láttam a filmet, mint hogy az albumot külön hallottam volna. Pink Floydot amúgy már hallottam korábban is, ugyanis otthon volt egy válogatáslemezünk (valami fura, a rendes diszkográfiában nem szereplő magyar kiadás). Az egész koncept, a maga sok-sok rétegével és sokféleképpen értelmezhetőségével arcon csapott: a társadalomkritika, az autokrata tendenciák, a „we don’t need no education”, a társadalmat és az egyént körbezáró falak nagyon odavágtak a rendszerváltáskörüli Magyarországon, az elbaszottság és a világbavetettség meg persze hogy megérint egy nagykamaszt. Jó, megérint az egy negyvenest is simán. És persze a dalok, de azt szinte mondani sem kell.” (Németh Róbert)

„Nekem sajnos nincsenek emlékeim A Falról a maga idejében: jóval korábban kellett volna születnem hozzá. Nem így apámnak, aki nemcsak fiatalkorában, hanem később is képes volt akárhányszor (mármint: akárhányszor - otthon, az autóban, a garázsban) végighallgatni az egész lemezt. Gyerekként borzasztóan untam, a Waiting for the Worms-től egyenesen kirázott a hideg, és fogalmam sem volt, miért jó, hogy egy albumon ennyi egymástól eltérő dal van. Aztán beütött a tinédzserkor, annak minden bájos és mérsékelten bájos hatásával. Zavart voltam, dühös és dacos, meg amit ilyenkor illik, és tisztán emlékszem arra a hosszú autóútra, amikor először hallgattuk úgy A Falat, hogy tudtam kapcsolódni hozzá. Ekkor már a szövegét is értettem, és döbbenetes erővel folyt át rajtam az egész. „I can't explain, you would not understand / This is not how I am”.

Wow.

Hát nem csak én lázadok! Hát nem csak én vagyok elveszett! Hát nem csak én érzem úgy, hogy nincs helyem a világban! Ez az! Évekig forgattam magamban a dalokat, az első szám, amit megtanultam gitározni, az Is There Anybody Out There? volt. Korán találkoztam a lemezzel, de ennek hatására korán értettem meg valami fontosat is a világból: hogy kurvára meg fogom szívni, ha elmenekülök. Hogy hiába futunk el, a végén muszáj lesz megélni, feldolgozni minden fájdalmat, és vigyázni, nehogy egy sor is épüljön abból a nyomorult falból. Hogy sosem kell bocsánatot kérni azért, ha nem félünk beszélni, kifejezni és kapcsolódni, még akkor sem, ha egyre csak csattannak az arcunkon a pofonok. És ez sokáig elég útravaló.” (Czeglédi Fanni)

"A Spotify-korszakban már elég nehéz elképzelni, micsoda kincs volt a 80-as évek elején egy-egy nyugati bakelitlemez. Főleg egy vidéki kisvárosban. Rohadt menő srácok voltak a kamionos apukák gyerekei, hiszen nekik megadatott, hogy mondjuk, Németből (ami természetesen a NSZK-t jelenti) behozzanak nekik néhány ilyet. Vagy azok, akiknek volt nagyobb tesójuk, akik kiugrottak Jugóba, hogy onnan szerezzenek be olyan albumokat, amelyekről mi, többiek csak álmodoztunk. Nyilván valami ilyen vonalon szerezte be is a The Wall-t annak megjelenése évében 1979-ben, vagy legalábbis a következő évben, az a fiatal táborvezető, aki megismertette velem a lemezt.

Az biztos, hogy mi, 10-11 éves gyerekek alaposan megutáltuk a Pink Floyd e csúcsművét 1980 nyarán. Egy Karl-Marx-Stadt melletti kisvárosban építettük úttörőként a magyar-kelet-német barátságot, és minden áldott reggel arra keltünk, hogy iszonyú hangerővel bömböltették, hogy „We don't need no education / We don't need no thought control”. Mire dal végéhez értünk, már nemcsak, hogy ki kellett ugranunk az ágyból, hanem már a vizesblokkot is le kellett tudnunk, mert a reggeli előtti zászlófelvonásra időben kellett érkeznie a magyar úttörőknek. Néha, az amúgy jó fejnek tűnő táborvezető – aki később e kisváros kultúrházában nagy kedvvel pofozgatta a P. Mobilra, Beatricére összegyűlt fiatalokat – mesélni is próbált a Pink Floydról és a The Wallról, de ki figyelt akkor oda.

Mindenesetre ez volt az első élményem az albummal kapcsolatban. Gyűlöltem az Another Brick in the Wall-t, de egyben valamiféle zenei Stockholm-szindrómaként vonzódtam is hozzá.

Aztán elmúlt az úttörőtábor, sőt elmúlt az egész NDK, még Karl-Marx-Stadtból is Chemnitz lett. És ezen elmúlásnak kulturálisan épp a The Wall-koncert lett a jelképe, amelyet ezután tíz évvel, a berlini fal leomlásának, Németország újraegyesítésének apropóján tartottak.

Közben azért a 80-as évek közepétől már egyre inkább hozzáférhettünk azokhoz a bizonyos nyugati zenékhez, már elég volt Budapestre felmenni, és egy-egy magánlemezboltban akár már hozzájuthatott az ember mondjuk a The Wall-hoz is. Csakhogy akkor már engem nem annyira érdekelt a Pink Floyd, mert, mondjuk a Sex Pistols sokkal nagyobbat ütött az én tinilelkemen. (Akkor még nem tudtam, de állítólag a Sex Pistols is úgy alakult, hogy John Lydonra azért figyeltek fel a többiek, mert egy I hate Pink Floyd feliratú pólót viselt.)

1988-ban úgynevezett előfelvételis katonának hívtak be a főiskola előtt egy évre. (Amikor bevonultunk, még honvéd elvtársak hívtak minket, amikor leszereltünk, már honvéd bajtársnak, vagy minek.) A Budapest környéki laktanyából nem nagyon akartak eltávozásra engedni, ezért időnként kiszöktünk onnan bulizni. Sokszor ennek a vége az lett, hogy az egyik katonatársunk lakásán néztünk, némileg bódult állapotban, VHS-kazettákról különböző filmeket. Többek között Alan Parker A Falját. Ez ott és akkor már nagyon ütött, abszolút értettük a filmbeli háborús képeket, a fasiszta felvonulásokat, Pink dühét, megőrülését. („Kib*szott hadsereg, / Elb*szott emberek, / Impotens katonák, / Övék lesz a világ / Lalala” – énekelte Bárdos Ági az általunk hallgatott audiokazettákon akkoriban. És ez nagyon passzolt az élethelyzetünkhöz, és A Falhoz is.)

A rendszerváltás (és Roger Waters Potzdamer Platzon tartott koncertje) után bemutatták a mozikban is a filmet. Akkoriban már fordítgattuk és próbáltuk értelmezni is a dalszövegeket. Naná, hogy megtanultuk gitározni az Is There Anybody Out There? gyönyörű akusztikus témáját, már csak a csajok szívének megpuhításának okán is. Naná, hogy tudtuk a választ a kérdésre, hogy „Mother should I trust the government?”. (A választ később a szerző persze ezt a koncerteken is a szájunkba rágta.)

Szóval gyerekkor, katonaság, iskola – végigkísérte a személyes életemet is a The Wall.

És, nem pont az ezek által húzott falról szól az album?" (Balla István)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egy "magyar" tagja is lehet az amerikai képviselőháznak

Egy "magyar" tagja is lehet az amerikai képviselőháznak

Eperjesi gázrobbanás: hat embert még mindig keresnek

Eperjesi gázrobbanás: hat embert még mindig keresnek

Kubába utazott a bukott bolíviai diktátor

Kubába utazott a bukott bolíviai diktátor

Megkerestük a legolcsóbb eladó hazai használt Teslát

Megkerestük a legolcsóbb eladó hazai használt Teslát

Egyetlen nap alatt közel 3500 esetben riasztották a mentőket

Egyetlen nap alatt közel 3500 esetben riasztották a mentőket

Olyan rossz volt az idő, hogy a NASA inkább elhalasztotta az új űrhajója kilövését

Olyan rossz volt az idő, hogy a NASA inkább elhalasztotta az új űrhajója kilövését