Rendőrt hívnak Hollókőn a turistákra, ha elözönlik húsvétkor a települést

Az idei Húsvéti Fesztivál elmarad, a turisták jobban teszik, ha el sem indulnak a faluba.

  • hvg.hu hvg.hu
Rendőrt hívnak Hollókőn a turistákra, ha elözönlik húsvétkor a települést

Hollókőn komoly hagyományai vannak a húsvéti népszokásoknak és minden évben mintegy 15 ezer ember lepi el az ünnepekkor a 330 fős falut. Idén a koronavírus-járvány miatt azt kérik, hogy senki ne menjen a településre, a Húsvéti Fesztivál elmarad – írja a Népszava.

Az önkormányzat a honlapján azt kéri mindenkitől, hogy a hollókőiek egészsége érdekében ne látogassanak a községükbe, egyébként is zárva maradnak a múzeumok és az információs központ is. A község polgármestere, Szabó Csaba azt mondta, a parkolókat lezárják, szalaggal körbekerítik, nagyon remélik, hogy az egyébként szívesen látott turisták idén nem özönlik el a falut.

Azt is elmondta: Ha mégis megtennék, akkor kénytelenek lesznek a rendőrség segítségét igénybe venni.

Hollókő egyébként a maga módján ünnepelni fogja a húsvétot: aki teheti felveszi a népviseletét és megöntözi a lányokat.

Így nőttünk fel, ezt tettük gyerekként, majd felnőttként, s ezen még a koronavírus sem változtat – mondta Szabó.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.