Ingyenesen nézhetővé tették az LGT legendás gitárosáról szóló filmet

A Siess haza, vár a mama című dokumentumfilm alkotói Barta Tamás halálának évfordulójáig tették elérhetővé a filmet a YouTube-on. Attól tartanak, hamarosan betiltják a filmet.

  • hvg.hu hvg.hu
Ingyenesen nézhetővé tették az LGT legendás gitárosáról szóló filmet

Február 16-án lesz 39 éve annak, hogy vitatott körülmények között meghalt az LGT Amerikába emigrált gitárosa, Barta Tamás, ezért Hajdu Eszter rendező és a stáb eddig a napig ingyenesen elérhetővé tették a róla szóló, Siess haza, vár a mama című dokumentumfilmet a Youtube-on.

„Barta Tamás 1982. február 16-án halt meg Los Angelesben, a saját házában, máig tisztázatlan körülmények között. Hogy gyilkosság vagy öngyilkosság volt-e, a mai napig nem tudjuk. Azt szeretnénk, ha a filmet Barta Tamás halálának az évfordulóján minél többen meg tudnák nézni, és emlékezzenek a fantasztikus gitárosra” – írta az erről szóló közleményben Mester Sándor, a film producere.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a dokumentumfilm ellen több bírósági eljárások folyik, így az alkotók attól tartanak, hogy hamarosan betilthatják a filmet. „Az alkotók és a jogörökös ellen eddig négy különböző pert is indított a film egyik mellékszereplője, Barta Tamás hajdani, Los Angeles-i magyar üzlettársa. A filmet azért támadja a volt üzlettárs a bíróságon, mert ellenzi, hogy benne legyen a filmben az a felvétel, amikor ő maga mondja el saját magáról, hogy ő volt a Barta-gyilkosság első számú gyanúsítottja, mert az ő fegyverével történt a haláleset. A film letiltásáért indított bírósági eljárás során azt mondta a volt üzlettárs, hogy 1982-ben tanúként hallgatták ki őt Barta halála után, és soha nem is volt gyanúsított” – írták minderről a közleményben.

A Siess haza, vár a mama című filmről itt írtunk, az azzal kapcsolatos korábbi jogi hercehurcáról itt.

 

Hamarosan betiltják az alkotók szerint a Siess, haza, vár a mama című filmjüket

Lenyűgöző koncertfelvételek a LGT amerikai és angliai turnéjáról, egy megrázó anya-fiú kapcsolat a 70-es évekből, társadalmi riport a disszidensek életéről - ennyi is elég lett volna egy izgalmas dokumentumfilmhez. A Loksi legendás gitárosáról, Barta Tamásról szóló Siess haza, vár a mama! azonban többet akart mutatni.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.