szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy új francia dokumentumfilm szerint nem Leonardo da Vinci festette a Salvator Mundi (Világmegváltó) című festményt: a filmben idézett szakértők szerint az alkotás ugyan a műtermében született, de a mester csak „közreműködött” az elkészítésében.

A francia dokumentumfilm feltárja, hogy a kép hitelessége körüli vita milyen diplomáciai bonyodalmat okozott a világ legdrágább festményének szaúdi tulajdonosa és Franciaország között. A Jézust ábrázoló festményt 2017-ben a Christie's New York-i árverésén 450 millió dolláros (csaknem 136 milliárd forintos) rekordösszegért adták el. Később kiderült, hogy a titkos vásárló a szaúdi koronaherceg, Mohamed bin Szalman volt, bár ezt a vásárláskor Rijádban hivatalosan tagadták.

A kérdés, hogy vajon Leonardo da Vinci volt-e a festmény egyedüli alkotója, nem újkeletű. Az ügy akkor került ismét előtérbe, amikor a tervekkel ellentétben 2018-ban nem állították ki az Abu Dzabiban épült új Louvre múzeumban, és egy évvel később a párizsi Louvre nagyszabású Leonardo-kiállításáról is hiányzott. Antoine Vitkine új dokumentumfilmje (The Savior for Sale), amelyet a jövő héten vetítenek a francia televízióban, azt vizsgálja, hogy mi zajlik a színfalak mögött.

A filmben Emmanuel Macron elnök kormányának – nevüket elhallgató – szakemberei megerősítik: a Louvre tudományos elemzése arra az eredményre jutott, hogy a festmény ugyan Leonardo műtermében született, de a mester maga csak „közreműködött” az alkotás létrehozásában. A szaúdi fél azonban ennek a hírnek nyilvánvalóan nem örült. „Mohamed bin Szalman nagyon világosan fogalmazott: a Salvator Mundit a Mona Lisa mellett állítsák ki százszázalékos Da Vinci-festményként” – idézte fel a szaúdi koronaherceg válaszát egy francia illetékes.

A filmben elhangzik, hogy a szaúdiak különféle ajánlatokkal keresték meg a franciákat. A dokumentumfilm felveti, hogy a francia kormány egyes tagjai, köztük Jean-Yves Le Drian külügyminiszter lobbiztak Bin Szalman érdekében. Aggódtak amiatt, hogy az ügynek milyen hatása lehet a Franciaország és Szaúd-Arábia közötti széleskörű stratégiai és gazdasági kapcsolatra. Macron azonban a dokumentumfilm szerint végül úgy döntött, hogy elutasítja a szaúdi kérést, és a Louvre múzeumra bízta a tárgyalásokat arról, hogyan jelenjen meg a festmény a retrospektív kiállításon. Nem született megállapodás, és a múzeum nem volt hajlandó megszólalni az ügyben.

„A szaúdiak ódzkodnak a hitelességről folyó vitától. Attól tartanak, az emberek majd otthon és külföldön is az mondják:

rengeteg pénzt költöttek valamire, ami nem is Da Vinci

– mondta el a dokumentumfilmben Chris Dercon, az egyik fontos francia múzeumi testület vezetője, aki művészeti kérdésekben a szaúdi kormány tanácsadója.

A 64,5 centiméterszer 44,7 centiméteres festményt 2005-ben 1175 dollárért (355 ezer forintért) vásárolta meg egy New York-i műkincskereskedő, és az Egyesült Államokban restaurálták. A kristálygömböt tartó, kék köpenyt viselő Jézust ábrázoló reneszánsz festményt sokáig nem a nagy mesternek, hanem valamely tanítványának vagy más kortársának tulajdonították, eredetiségét csak 2011-ben ismerte el a művészettörténész szakma.

Számos brit szakértő hitelesítette a festményt régen elveszett Da Vinci-alkotásként, és 2011-ben így is állították ki a londoni Nemzeti Galériában. Két évvel később egy orosz oligarcha vásárolta meg 127,5 millió dollárért (38,5 milliárd forintért).

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:


VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Csütörtökön ingyen utazhatnak a BKK-járatokon az autósok

Csütörtökön ingyen utazhatnak a BKK-járatokon az autósok

Mesterdiploma vagy pénzkeresés? Az informatikusok az utóbbit választják

Mesterdiploma vagy pénzkeresés? Az informatikusok az utóbbit választják

Radar360: Nyitnak az iskolák, szuperligát indítanak a nagy fociklubok

Radar360: Nyitnak az iskolák, szuperligát indítanak a nagy fociklubok