Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A jövőre kezdődő forgatásra már a frissen felvett SZFE-s hallgatói is elmehetnek.
Ősszel kezdi tanítani a megújult Színház-és Filmművészeti Egyetemen a rendező mesterképzősőket Koltai Lajos, akivel az egyetem honlapján jelent meg nemrég egy interjú. Többek között azt is megkérdezték tőle, mikor forgat legközelebb, a válaszából pedig kiderült, hogy nem sokára, mégpedig egy magyar filmet.
„Most már talán beszélhetek róla, rengeteget dolgoztunk a forgatókönyvön és most úgy érzem, kész van. Semmelweisről fog szólni, élete legnehezebb korszakáról, a bécsi évekről. Van egy pici áthallás a napjainkban pusztító pandémia okozta orvosi-kutatói kihívások és Semmelweis zseniális felfedezése – amivel anyák millióit mentette meg – között”
– mondta Koltai, és hozzátette, Lajos Tamás lesz a film producere, a jövőre kezdődő forgatásra pedig már a hallgatói is elmehetnek.
„A tanításra egyébként végső soron Káel Csaba (filmügyi kormánybiztos, a Müpa vezérigazgatója) beszélt rá, olyan szépen, hogy megilletődtem. Azt mondta a Csaba, hogy nincs más, aki egy személyben olyan operatőr és olyan rendező lenne, mint én. Azt kérte, hogy olyan legyen ez a kurzus, mint a Müpa. Nemzetközi színvonal Budapesten. Azt mondta, hogy tanítsam „magam”. Hetven film, többtucatnyi díj van mögöttem. Azt mondta, hogy azt tanítsd, amit csináltál, és ami te vagy. Ez egy nagyon szép felkérés. Ez most egy nagy feladat nekem” – fűzte hozzá.
A Semmelweis-film után Koltai szívesen megcsinálná néhai jó barátja, Fejes Endre egyik művét, aki halála előtt odaadta a rendező-operatőrnek a Szerelemről bolond éjszakán című regényét. „Egy olyan mű, amit alig ismernek, de fantasztikus anyag. Azt szívesen megcsinálnám. És dédelgetett tervem egy film Tesláról, nekem írták a könyvet, azt remélem meg tudom csinálni.”
Koltai az interjúban arról is beszélt, hogy eleinte félt a felvételiztetéstől, hogy biztosan azokat fedezi-e föl, akiket érdemes, de most már azt mondja, jól választott. Szerinte komoly esély van arra, hogy a nyolc felvett diákjából jó osztály lesz majd.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.