Vasember: jól nyitott a képregényfilm

Lelkes kritika és a nyári moziszezon nyitányához méltó jegybevétel dicsérte a hét végén a Marvel stúdió első saját finanszírozású szuperhősfilmjét, A Vasembert.


Ecótól Nádasdy-ig: felidézzük a magyar érettségi tételeket

Középszinten Berzsenyi Dániel és Vas István verseinek összehasonlítása, míg emelt szinten többek között József Attila egy verse szerepelt a hétfői magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségin. A tételek szakmai fogadtatásai kedvező volt. Felidézzük, milyen feladatok szerepeltek az utóbbi négy év érettségi vizsgáin.


Mozifilmek kalózmásolatait árusító házaspárt fogott el a rendőrség

Jogvédett filmekkel üzletelő házaspárt fogott el a rendőrség, akik nemcsak árulták, hanem másolták is a filmek kalózmásolatait tartalmazó DVD-lemezeket. Az okozott kár meghaladhatja az 50 millió forintot - tájékoztatott az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány (ASVA) hétfőn.


Az ORTT harcba száll a bírósággal a Viasat3-ért

Megfellebbezi az ORTT a Fővárosi Bíróság azon ítéletét, amellyel az hatályon kívül helyezte a Viasat3-at országos televízióvá minősítő ORTT-döntést - közölte Vékony Éva, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szóvivője hétfőn.


Milyen szaga van egy atomrobbanásnak?

Különös kiállítás nyílt egy brit egyetemen. A University of Sunderland kutatói olyan szagokat és illatokat állítottak elő, amelyeket már nem érezhetünk, vagy amelyeket nélkülük soha nem is érezhetnénk.


Diktatúrák esztétikája: kilenc monstrum

A diktatúrák egyik sajátossága, hogy a bennük élők számára a legképtelenebb dolgok is természetesekké válnak. A diktátorok uralma azonban előbb-utóbb véget ér. S olykor nem marad utánuk más kézzelfogható, csak néhány képtelen emlékmű és jó pár megalomán építmény.



Meztelen férfiak a vásznon

Jason Segel a Lepattintva című filmben – szakítva a hollywoodi hagyományokkal- teljesen meztelen ágyékkal mutatkozik premier plánban. A csupáncsak közepesen ismert színész ezzel egy csapásra híres lett és csatlakozott ahhoz az igen karcsú létszámú, ám nagyon exkluzív klubhoz, akik ezt már megtették. A klub tagjai között olyan nevek vannak, mint Bruce Willis, Richard Gere, Ewan McGregor – de nézzük, miért is olyan exkluzív ez a klub...



Márai Sándor emigrálása

Évekig tartó közéleti és szakmai ellehetetlenítés végén távozott az országból a polgári irodalom emblematikus szerzője, Márai Sándor - rekonstruálható a napokban megjelent 1948-as teljes naplójából.


Szexuális szabadság és '68 - a retró felé nyit a Terror Háza

"Régen mindig hárman voltunk a paplan alatt, apád, én és a magnó" - idézett egy hatvanas évekből származó aforizmát Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója az intézményben szerdától látható, Szabadság a paplan alatt - Szex mint forradalom 1968-2008 című időszaki kiállítás megnyitóján.


Sörvirsli és kultúra

Itt van május elseje. Visszatérhetünk a tradíciókhoz: semmi szégyellnivaló nincs a sörsvirsliben, bár jobban járunk, ha legalább az évben ezen az egy napon nem hallgatjuk hozzá a politikai lózungokat. Ehelyett kultúrát javallunk: a hvg.hu programajánlója a munkaszüneti napokra lát el nézni- és hallgatnivalóval.


Elkábította a tömeget a Morcheeba - fotógaléria

Kellemes, zsongító koncertet adott a Morcheeba április 26-án a Petőfi Csarnokban. Az együttes legújabb, hatodik albumának melódiáit a közönség lelkes ovációval fogadta, a jól ismert slágereket - Enjoy the ride, Gained the world - a tömeg együtt dúdolta.


Formán kívül, de utánozhatatlanul

Bizonyos kérdésekben manapság szemérmesek vagyunk: például egy zongoristáról nem illik olyat mondani – még ha meg is vagyunk róla győződve –, hogy „a ma élő legnagyobb”. Grigorij Szokolov a legnagyobb – még, ha legutóbbi budapesti koncertje közben többször az is volt az érzésem, hogy elhagyta képzeletbeli trónját.


Gyenge keleti szvit lila ködben

Úgy tartják, a dzsungel magányában 30 nap gyümölcsböjt elég ahhoz, hogy az ember képes legyen átlépni egy felsőbb tudatállapot kapuján. Hortobágyi László több mint 30 éve él saját tudata dzsungelében. Zenéjének ez áldása és átka egyszerre: elszakad minden konvenciótól – még saját közönségétől is –, hogy megpróbáljon létrehozni egy egészen új esztétikai minőséget. A feladat súlya alatt azonban a hangszeresen felkészületlen zenésztársak úgy roppannak össze, mint egy gyufaszál.


Botrányba fulladt a Nemzeti Filharmonikusok pécsi koncertje

Kínos pillanatokat élhetett át az, aki szombat este a Nemzeti Filharmonikusok koncertjét szerette volna meghallgatni. A Pécsi Tudományegyetem aulájában megrendezett koncertet az épületben megszólaló riasztók kétszer is megszakították.


Az AH kortárs galériákat segít külföldön megjelenni

Az acb Galéria és a LADA project művészei megosztva nyerték el az idén második alkalommal odaítélt Antenna Képzőművészeti Díjat. Az újonnan alapított közönségdíjat Göbölyös Luca kapta Úttörőnyakkendő című alkotásáért.


Ingyen sújtanak a metál istenei?

A metálzene nagy öregjének számító Metallica is csatlakozik azon zenészekhez, akik a Radiohead és Trent Reznor nyomában ingyenesként is megjelenő albummal szállnak a zeneipari ringbe, utal erre a Rolling Stone zenei szaklap.


Meghalt a magyar film legjobb orosz szakértője

Elhunyt Alekszandr Trosin ismert orosz filmtörténész, filmesztéta, a magyar filmművészet legkiválóbb orosz ismerője, aki olyan szenvedélyesen érdeklődött Magyarország és a magyar filmek iránt, hogy magyarul is megtanult.


A gyehenna jobb lenne, mint a pokol?

Odd Bonderik lutheránus püspök, a norvég Biblia-társaság igazgatója a pokol szó helyett a gyehenna kifejezést tartja alkalmasabbnak a Biblia új fordításában.