Piaci barométerek, kortárs aukciók

A nemzetközi műkereskedelmi piacról szóló cikkek olvasóiban könnyen az a benyomás alakulhat ki, hogy az elemzők egy része már szinte alig várja, hogy jöjjön a recesszió, ami igazolná korábbi jóslatukat. Veszélyes játék.



Tapsvihar a Jud Süss című antiszemita film vetítésén

A Harmadik Birodalom egyik legfontosabb propagandafilmjét, a Jud Süsst a Gede testvérek jóvoltából csütörtöktől vasárnapig többször levetítették egy Hegedűs Gyula utcai pincében. A film főszereplőjének, a „gonosz zsidónak” a kivégzésekor a közönség – a pénteki vetítésen – hatalmas tapsviharban tört ki. Tudósítónk ott volt.






Videó: kiállítás megnyitó, csak 18 éven felülieknek!

Papírra rajzolt "buborékrendszer", abszurd részletességgel ábrázolt lakóterek, lefejezésre váró férfi, cetlikre írt feljegyzések és apró rajzok - Lenmechanika címmel fiatal képzőművészek alkotásaiból látható kiállítás csütörtöktől a budapesti Ernst Múzeumban.


A legkeresettebb magyar művész a világon

Dekorációnak vagy a retró jegyében, esetleg a klasszikus kortárs művészet piaci hisztériája nyomán vásárolják képeit több százezer dollárért New Yorktól Dubajig, Londonban, Párizsban és Bécsben. A lexikonok szerint „magyar származású”. Mostanában pedig már azt sem tudni, hogy ki kezelheti az örökségét. Victor Vasarelyről van szó.



Szocreál kiállítás nyílt Debrecenben

Hatalmas Sztálin-szobor, munkásmozgalmi dalok, Sztálin-, Lenin-, Rákosi-portrék minden mennyiségben - ez fogadta a betérőket csütörtökön Debrecenben a Szocreál - Festészet a Rákosi-korban című kiállítás megnyitóján.


Sok revü, kevés zene a szegedi Turandotban

Puccini Turandotját tűzte műsorára idén a Szegedi Szabadtéri Játékok. A 150 éve született – a romantikus életrajzok szerint életvidám – zeneszerző, ha feltámadt volna, alighanem jót mulat a Csárdáskirálynőre emlékeztető produkción. Ünnepi gesztusnak azonban semmiképp sem tekinthette volna az előadást. Külsőségekben nem volt hiány, csudás ötletek szikráztak föl, de a katarzis elmaradt.


Döntöttek a hírhedt kalózok: titkosítják az internetet

Új titkosítási rendszeren kezdett el dolgozni a The Pirate Bay, a világ leghírhedtebb torrentoldala. A számos jogi botrányt kikerült csoport szerint IPETEE nevű programjuk lehallgathatlan internetforgalmat tesz lehetővé, kvázi válaszolva a svéd parlament nemrég megszavazott törvényére, amelynek értelmében tetszőlegesen lehallgatható az ország bármely állampolgára.


A Sziget-iroda 50 milliós fejlesztést ígér még a fesztivál előtt

A Sziget szervezőiroda szerződésben vállalja, hogy mintegy 50 millió forintos ráfordítással fejleszti a Hajógyári-sziget erdős területének futóösvényét és környezetét - jelentette be Bús Balázs, a III. kerület fideszes polgármestere és Gerendai Károly, a Sziget fesztivált szervező cég ügyvezetője csütörtökön a helyszínen.


Erősségük teljes tudatában

A zenei koreográfia nagymestere csak két évet hagyott ki, így magyarországi jelenléte továbbra is rendszeresnek mondható. Ez jó hír azoknak, akik rajonganak Methenyért. Vagy csak kedvelik. Megint volt belőlünk vagy kétezer a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. S hogy mit is láttunk...?


Az internet átformálja az agy mintázatát és az egész médiát

Milyen szerepe van a hírfolyamban és az internet fejlődésében a civil újságíróknak, a bloggereknek és a közszolgálati médiának? Kérdéseinket az Európai Műsorsugárzók Uniójának (EBU) a Magyar Televízió által szervezett közgyűlésen tettük fel Richard Sambrooknak, a BBC Global News igazgatójának, egyben az EBU frissen megválasztott alelnökének.


"Le se tagadhatnám a színházi múltam"

Gyerekként, 1976-ban részese lett a hazai színháztörténet egyik legnagyobb vállalkozásának: Halász Péter és alternatív társulata emigrációjának és világkarrierjének. Ma New Yorkban él és művészettel foglalkozik. Budapesten többször kiállított, ám most egy szomorú esemény, apja, a képzőművész Major János halála okán járt itt. A hvg.hu Rebecca Majorral beszélgetett.


Elektromos hétvége

Balaton Sound, Hegyalja, Rockmaraton: országszerte tart a fesztiváldömping. Ne csak igyunk, együnk is: Halfőző Fesztivál, Baja. A drámáktól a vacsoraasztalig: Shakespeare-napok Gyulán. The Bank Job: angol krimi a mozikban.


Márai az antiszemita, Márai az antiantiszemita

Torz, beteg homoszexuálisok, alattomos sánták, altesti lény nők, a magyarság életerejét elszívó feminin szlávság, náci lényegű németek, fasizmusra hajlamos zsidók. Márai Sándornak mindenkihez volt nem is egy rossz szava. Most megjelenő teljes naplójából gondolkodásának számos ismeretlen vagy eddig félresöpört részlete válik láthatóvá.


India az új hype a kortárs művészetben

Furcsa dolog a kulturális figyelem. Ahogy egy térség, ország művészeti, kulturális termésére egyszer csak nyitottá, kíváncsivá válik a világ. A kilencvenes évek vége a kínai művészet nagy felfutását hozta. Aztán a Balkán jött divatba. A tavalyi Velencei Biennále pedig - a megakiállítás talán legizgalmasabb részét produkálva - „beexponálta” Afrika művészetét. A kétezres évek első felének felfelé ívelő trendje mára robbant be: India az új hype.