Scarlett Johanssont „sokkolta”, hogy az OpenAI chatbotja az ő hangján szólal meg
A színésznő korábban már visszautasította a vállalat felkérését.
A színésznő korábban már visszautasította a vállalat felkérését.
hvg.hu
Az első hét végére egyre furcsább lett a cannes-i filmfesztivál hivatalos programja. Nagy díjesélyessé lépett elő egy nővé operált drogbáróról szóló musical, miközben Cate Blanchett Angela Merkelt idézi meg maszturbáló élőhalottaktól körülvéve.
hvg.hu
Támadás a szexuális normák ellen, felhívás erőszakra, az egyház és a vallás szemtelen kifigurázása – csak néhány indok, miért gondolták úgy egyes kormányok és cenzorok a történelem folyamán, hogy egy irodalmi műnek nem szabad a szélesebb olvasóközönséghez eljutnia. A fajok eredetétől kezdve a Bovarynén át az Amerikai psychóig remekművek egész sora került már tiltólistára forradalmi nézetei, szókimondása vagy éppen kendőzetlen stílusa miatt. A gazdagon illusztrált kötet kötelező olvasmány: az írásbeliség kezdetétől napjainkig tekinti át a cenzúra történetét – külön oldalakat szentelve a betiltott magyar irodalomnak is. A HVG Könyvek által megjelentett kiadványból több részt is közlünk.
hvg360
Későmodern utascsarnoka fővárosi védettséget kapott, de a felújítása még nagyon az elején jár. Vécé mindenesetre már van benne 280 millióért, ám a kivitelezésnek értékes csempék estek áldozatul. És akkor még nem beszéltünk a MÁV-reklámos védőhálóval helyettesített impozáns üvegfalról vagy a metrólejáratnál lévő, díszes műkő plasztikájának hiányzó részeiről. Megmutatjuk, milyen volt fénykorában a Déli pályaudvar, és azt is, hogy mi maradt a hajdan meghatározó és nagyon is menő részletekből.
A hidak partokat és olykor kontinenseket kötnek össze, használja őket gyalogos, autós, de a vasút is. Hosszú évszázadok óta velünk vannak, fontos kereskedelmi és gazdasági szerepük van, ezért létfontosságú, hogy szerkezetük minél tovább ép és biztonságos maradjon. Legújabb podcastunkban azt járjuk körbe, hogy mit tehet a modern technológia annak érdekében, hogy ezek a lenyűgöző építmények minél tovább biztonságosak legyenek.
Surviot
Az elmúlt pár év ihlette az írót, de egy régmúltba nyúló családtörténetet is követhetünk a könyvben, sőt a fotóriporterként is ismert szerző egy fényképet is belevon a műbe.
unknown
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénesnek most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: merénylet, Orbánkamu, Nerci, kényszerszuverenitás, kiberbarátok.
Krusovszky Dénes
Bhutánban ötévente boldogságügynökök veszik nyakukba az országot, hogy képet kapjanak a lakosság boldogságszintjéről. Egyiküket egy magyar–bhutáni rendezőpáros, Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai követte éveken át, hogy dokumentumfilmet készíthessenek róla és a felmérésről.
A szemtanúk százai előtt a kortárs irodalom elismert alkotóját életveszélyesen megsebesítő merénylő a 35 éve érvényben lévő halálos ítéletet akarta végrehajtani. A támadást az áldozat, Salman Rushdie könyvben örökítette meg.
A negyedik nap már a tizediknek érződik Cannes-ban, de végre csak jó filmeket láttunk. Emma Stone a Szegény párák Oscar-díja után újra szemérmetlenül fura és vicces, Barry Keoghan önmaga suttyósított változatát hozza a Birdben, Richard Gere pedig elindítja a kilencvenes évek hollywoodi sztárjainak nagy reneszánszát Cannes-ban. Itt a helyszíni podcast-tudósításunk negyedik része.
hvg.hu
A Katona József Színház ősbemutatóján a család és a történelem viszonylatában merül fel a kérdés Ascher Tamás új rendezésében. Ki a felelős?
Kétszer is bevezették az elmúlt 130 évben Magyarországon az utcai automatákat, amikben a kormány immár gyógyszereket is kiadhatóvá tenne. Békebeli és szocialista pénzbedobós gépek kaszinótojással, pezsgővel, villanykörtével és Ottlik Géza kedvenc szendvicsével.
A Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész 92 éves volt. A kaliforniai Santa Monicában elhunyt színész halálhírét lánya, Quincy Coleman jelentette be
Még tavaly állt el Székely Csaba drámájának bemutatásától a Vígszínház, akkor a drámaíró azt mondta, az ok egyszerű gyávaság volt, most le is hazugozza Rudolf Pétert. Úgy véli, a félelem az egyik oka annak, hogy ilyen kevés szókimondó kortárs darab van ma Magyarországon.
hvg.hu
Több mint húsz évig volt a társulat tagja.
hvg.hu
A cannes-i filmfesztivál harmadik napjára időzítettek kettőt is a legjobban várt amerikai filmekből. A zseniális Mad Max – A harag útja előzménytörténete, a Furiosa azonban sajnos nem képes meggyőzni a létjogosultságáról, míg Francis Ford Coppola saját pénzből finanszírozott nagyszabású víziója, a Megalopolis minden idők legnagyobb cannes-i fiaskói közé fog bekerülni. Folytatódik helyszíni podcasttudósításunk a Riviéráról.
hvg.hu
Az Írók Boltjában bocsátották útjára a Hét nyelven beszélünk című kötetet, amelyben hat külföldi költő magyarra fordított versei találhatók.
unknown
A háttérben Vajdai és a Trafó díszletezői közötti konfliktus sejlik fel.
hvg.hu
Több mint nyolc európai országban forgalmazza majd az Árvát a MUBI.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Május 17-én, az art mozik napján debütál egy különleges dal és klip a körútról.
hvg.hu