Aki mindig „elég közel volt” – megnyílt a világ első, állandó Robert Capa életmű-kiállítása
New York és Tokió mellett Budapest lett Friedmann Endre, vagy ahogy a világ ismeri, Robert Capa hagyatékának legfontosabb őrzője.
New York és Tokió mellett Budapest lett Friedmann Endre, vagy ahogy a világ ismeri, Robert Capa hagyatékának legfontosabb őrzője.
hvg.hu
A tánca az asztalon örökre bevonult a filmtörténelembe. A legemlékezetesebb jelenetekkel tisztelgünk a 71 éves korában motorbalesetben elhunyt Treat Williams előtt.
hvg.hu
Paul McCartney egy, a 70-es évek végén feldemózott csonka Lennon-szerzeményt szeretne Beatles-dallá tenni, amely korábban George Harrison ellenkezése miatt került ad acta.
hvg.hu
Az eddigi közvetett kisebbségi tulajdonos MCC válik a hazai könyvkereskedelmi és -kiadói piac meghatározó szereplőjének kis híján százszázalékos tulajdonosává.
hvg.hu
A színész új filmjében elhangzó monológot használta fel a kampánycsapat, de a produkciós cég nyilvánvalóvá tette, hogy ehhez egyáltalán nem járultak hozzá, és a szándékról sem tudtak.
unknown
Hivatalosan nem tüntetést, hanem rendkívüli közgyűlést tartanak csütörtökön délután a kulturális tárca épülete előtt a kivéreztetéssel szembenéző színházi műhelyek.
hvg.hu
Az Opera vezetése törvénytelenséget követhetett el, erről pedig a Kulturális és Innovációs Minisztérium is tudott.
hvg.hu
A humorista nem siratja a volt olasz miniszterelnököt.
hvg.hu
Az egykori első karmester magasan vezetett a szakmai bizottság értékelése szerint, Csák János miniszter azonban máshogy döntött.
hvg.hu
Silvio Berlusconi építési vállalkozóból lett médiatulajdonos, háromszor volt olasz miniszterelnök, az általa alapított Forza Italia pártot vezette egészen a haláláig. Személye "a politika és a média legszorosabb összefonódását" szimbolizálta – ahogy írta róla sok évvel ezelőtt Paolo Mancini politikai kommunikációkutató. A jelenkori olasz történelem egyik főszereplőjeként tartották számon. Pályafutásának néhány ikonikus momentumát fotókon mutatjuk meg.
Cs.H.
A magyar rocktörténelem egyik legfontosabb (és majdnem elfeledett) zeneszerző-gitárosa ma 70 éves. Slamovits nevéhez kötődik a Kölyköd voltam, a Hűtlen vagy az Edda Blues is.
hvg.hu
Az idei Nemzeti Vágta-döntő Szilvásváradon lesz, ott, ahol Mészáros Lőrinc cége épített lovasstadiont.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az ügyben már több szervezet is megszólalt, ám a Magyar Mozgókép Fesztivál vagy a Nemzeti Filmintézet részéről mindeddig nem érkezett reakció.
hvg.hu
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyar Filmművészek Szövetsége közleményében megdöbbenésének adott hangot, hogy egy ismert újságírót-filmkritikust a véleményéért egy filmfesztiválon tettleg bántalmaztak.
MTI
A pályázatosdi helyett ki kellene mondani, ha nem vagy lojális a NER-világhoz, nincs számodra hely – mondja Hajdu Szabolcs, akinek nemrég mutatták be a Radnóti Színház színészeire írt darabját. A Legközelebbi embernek ő a rendezője, és játszik is benne.
Joseph Fiennest azután hívatta be szállodai szobájába a producer, hogy eljátszotta a Szerelmes Shakespeare főszerepét, és megfenyegette, hogy ellehetetleníti.
hvg.hu
Igazi művészközegből származik a Cannes-ban a rövidfilmek kategóriájában Arany Pálmát nyert Buda Flóra Anna, apja képzőművész, ő maga művésztelepen nőtt fel. 27 című filmje a kortárs közeg legjellemzőbb személyes és szociális problémáit dolgozza fel. A Franciaországban élő művész azt mondja, ott úgy tud élni és alkotni, ahogy szeretne, és ez idehaza nem volt elmondható. HVG-portré.
A Blokád című film, Tősér Ádám alkotása kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat a Magyar Mozgókép Fesztiválon Veszprémben. A film a hvg.hu értékelése szerint "zavaros történelemóra Antall Józsefről", mégis ezt a filmet nevezte Oscar-díjra a Nemzeti Filmintézet – végül a shortlistre sem fért fel.
hvg.hu
hvg.hu
MTI