Hajdu Szabolcs: „Bárki labdába rúghat, ha lojális a rendszerhez. Én nem akartam labdába rúgni"

HVG: Titkokkal, múltbéli sérelmekkel teli testvérpár és barátnői, valamint egy messziről jött idegen mágikus, furcsa találkozása a Radnóti Színház színészeire írt darabja. Magány vagy veszteségélmény hívta elő, hogy életünk legközelebbi emberén gondolkodjon a társulattal?

Hajdu Szabolcs: Első ottani rendezésem, egyben az egyetlen, amit nem én írtam, a Gloria sikere után Kováts Adél újabb munkára hívott, és az én ajánlatom volt, hogy kifejezetten az ott játszó színészekre, Porogi Ádámra, Sodró Elizára, Baki Dánielre, Berényi Nóra Blankára írok egy darabot. A legközelebbi embert mint témakört azért dobtam be, mert ehhez mindenki valamilyen formában tud kapcsolódni. Alapvetően az volt a fontos, mit látunk meg egymásban, mennyire tudom a színészek képességét más irányba is elmozdítani.

HVG: Fiatal felnőttek beletespedve a mai magyar valóságba, a múlt kacatjai között próbálnak rendet tenni. Egy rejtélyes idegen – akit ön alakít – érkezése, személye, kérdései felkavarják a látszólagos nyugalom állóvizét. A társadalomra is modellezhető ez a képlet?

H. Sz. : Bob személyében jön egy jóval szabadabb, furcsa állapotban lévő ember, aki az apja temetésére tér vissza húsz év után Brazíliából Magyarországra. Teljesen máshogy lát rá az itteni viszonyokra. Nagyon erős motivációm volt, hogy az utóbbi évek színházi és filmes munkáinak naturalista történetmesélésétől elmozduljak kissé mágikusabb irányba, amit ez az idegen képvisel a meséivel. Hogy ily módon nézzünk rá több lépés távolságból a valóságunkra.

Amikor hosszabb időt töltöttem Magyarországon kívül, és visszajöttem, sokkal tisztábban láttam a hazai állapotokat, a leghétköznapibb dolgokat is, amelyek folyamatosan nyomasztanak. Az előadásban is szerepel, hogy a nyugati határ felől belépve az országba már az épületek minőségében is látod az óriási különbséget, a hatalmas kontrasztot, mondjuk a felújított belvárosok és az ország nagy része között. Elképzelhető, hogy egy nyugat-európainak rendkívül egzotikus, vizuálisan izgalmas az efféle lerohadt állapot, de annak, aki ezekben a terekben éli a mindennapjait, nagyon nem az.

A Legközelebbi ember próbáján készül felvétel: