„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat” – hogyan lett egy dán hippiből buddhista láma?

Mint sok kortársa, kezdetben Ole Nydahl is a pszichedelikumokban kereste a megvilágosodás útját, aztán egy találkozás örökre megváltoztatta az életét. György-Kessler Márta animációs betétekkel tűzdelt életrajzi dokumentumfilmje, a Találkozás a Buddhával két rendkívüli személyiség, a 16. Karmapa és a nemrég elhunyt Ole Nydahl kettős portréját rajzolja meg. A rendezővel beszélgettünk buddhizmusról, filmezésről, örömről, elengedésről, és természetesen filmje főszereplőjéről, egyben tanítójáról is.


Nagy Ervin is elmondta a véleményét arról, hogy Krasznahorkai visszautasította a Nemzet Művésze elismerést

A Nobel-díjas írót a Magyar Művészeti Akadémia jelölte volna, ám szerinte előbb meg kéne változnia az „áldatlan állapotnak”, ami elválasztja és nem összeköti a legnagyobb művészeket. Nagy Ervin kulturális államtitkár ennek kapcsán arról írt, hogy szakítani kell a „mi” és „ők” logikájával, de addig nehéz új korszakot nyitni, míg olyanok ülnek a legfontosabb kulturális intézmények élén, akik kulcsszerepet játszottak a megosztásban.















Az őstehetség, aki kinőtte a rászabott szerepet – 90 éves lenne Hofi Géza

Hofi Géza, mint szinte mindenki, aki valamire is vitte Magyarországon a 20. században, megosztó személyiségnek számít, tömegek rajonganak érte, miközben népes azok tábora is, akik a kádári hatalommal ápolt kétes viszonya miatt bírálják. Bizonyos pontig mindkét tábornak igaza van, hiszen ahhoz, hogy Hoffmann Géza porcelángyári munkás kabarétörténeti ikonná, „a Hofivá” váljon, éppúgy szükség volt a benne meglévő elementáris erejű tehetségre, mint az aczéli kultúrpolitika hathatós támogatására.