Ma 60 éves a 80-as évek fülledt hangulatát felejthetetlenül megéneklő díva
A Trabant együttes énekesnője, Méhes Marietta több film színésznője néhány év alatt írta be magát a magyar underground történetébe.
A Trabant együttes énekesnője, Méhes Marietta több film színésznője néhány év alatt írta be magát a magyar underground történetébe.
hvg.hu
Összeszedtük az ország összes jelentősebb fesztiválját. Kattintson és válasszon!
HVG
A trentoni 24 órás művészeti fesztiválon vasárnap hajnalban kitört lövöldözésben 20 ember megsérült, köztük egy kiskorú is. Az egyik gyanúsítottat elfogták, a másikat a helyszínen lelőtték.
hvg.hu
Szombaton Moszul lerombolt városrészében járt, vasárnap pedig szíriai menekülttábort látogatott meg iraki körútja során Angelina Jolie, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különmegbízottja.
MTI
Szentpéteri Áron Láthatatlanul című alkotása győzött meg Tel-Avivban a diákfilmfesztivál nemzetközi versenyén.
MTI
Hiába foglalta el a NER a kulturális intézményeket, mégsem sikerült jobboldali kultúrát teremteni. De Orbán most új rohamra indul.
Arra trenírozzák a hallgatókat, hogy sikeresen felvételizzenek külföldi top egyetemekre, de azt is szeretnék, hogy minél több diplomás visszatérjen. A Milestone Intézet alapítóival, Léderer Dániellel és Greskovits Györggyel beszélgettünk.
Pozsgai Rebeka
Vegyes volt a fogadtatása Bartók Béla száz éve bemutatott művének. A korábban előadhatatlannak nyilvánított operát egyesek korszakalkotónak találták, mások kizárták, hogy a jelen zenéje lehetne.
Nem volt csalás vagy ámítás: tényleg megmutatta kedvenc zenéit rajongóinak a ma este az Arénában koncertező zenekar énekese. Ott voltunk. Le is fotóztuk.
Németh Róbert
Most először közös albumot adott ki a házaspár.
hvg.hu
Tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepelt az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjában.
MTI
Win Butler, mielőtt zenekara holnap este első magyarországi koncertjét adná a Papp László Budapest Arénában, kedvenc zenéit is megmutatja Budapestnek. A gitáros-énekes a Madách téri Központban áll a DJ-pultba.
hvg.hu
Az innovációs és technológiai miniszter szerint, hogy minisztériumához rendelték a tudmányos akadémia pénzének felét, nem sérti az autonómiájukat.
MTI
MTI
hvg.hu
"Vannak korok, amikor az emberek szívesen alávetik magukat azoknak, akiket szinte emberfeletti képességekkel ruháznak fel. Aztán jönnek más, demokratikusabb korok, amikor ledöntik ezek szobrait" - ezt üzeni a mai politikusoknak a CEU történész professzora. A HVG-portréban: Klaniczay Gábor.
Egykor minden eszköz megengedett volt a fociban, és a játékosokra sem ismernénk rá akkori viseletükben. Így változtak a szabályok az évszázadok során.
Bojtár Péter
Sokan több ezer kilométert utaznak, hogy részt vehessenek a projektben.
hvg.hu