10 érv, amiért kihagyhatatlanok a Salzburgi Ünnepi Játékok

Operabemutatóival, színházi előadásaival és hangversenyeivel a Salzburgi Ünnepi Játékok lassan egy évszázada a világ egyik legjelentősebb kulturális fesztiválja. Ahogy a hagyományosan július végén kezdődő, öthetes rendezvénysorozat felejthetetlen színpadi bemutatókat, úgy vaskos botrányokat is megért története során.






Államosíthatják az MTA kutatóintézeteit, 25 milliárdot kap Palkovics

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz rendelték az MTA összköltségvetésének csaknem felét, több mint 25 milliárd forintot. Információink szerint a forrongó Akadémián rendkívüli elnökségi ülést hívtak össze péntekre, s felvetődött egy rendkívüli közgyűlés ötlete is.



Már az ügyészség előtt van Stallone szexbotránya

Átadta Sylvester Stallone nemierőszak-ügyét a Santa Monica-i rendőrség a Los Angeles-i kerületi ügyészségnek. Hamarosan megvizsgálják a filmsztár ellen felmerült szexuális bűncselekmény vádját – jelentette be Greg Riesling, az ügyészség szóvivője.