165 gyereket mentett meg a texasi áradások során Scott Ruskan, az amerikai parti őrség altisztje – írja a CNN.
Texast a július 4-i hosszú hétvégén sújtották özönvízszerű áradások, közel száz ember meghalt, sokan pedig eltűntek. A 26 éves, korábban könyvelőként dolgozó férfit alig hat hónappal ezelőtt képezték ki mentőúszónak, és a múlt pénteki volt az első komolyabb bevetése.
Ruskan csapatát a megáradt Guadalupe folyóhoz riasztották a texasi Kerr megyébe, ahol az árvíz több ifjúsági tábort elöntött, köztük a Camp Mysticet is, ahol mintegy kétszáz keresztény iskolás lány táborozott. Mivel a vízszint túl magas volt, az egyetlen lehetőség a lányok légi úton való kimentése volt.
Ruskan a CNN-nek azt mondta, hogy a csapat „nagyon-nagyon rossz időjárási körülmények között” küzdött, és négy kísérletre, valamint a Légi Nemzeti Gárda segítségére volt szükségük ahhoz, hogy helikopterük átjusson a brutális viharon. „Soha életemben nem láttam még ilyen tragikus dolgot” – mondta az akkor elé terülő látványról.
Megérkezve Ruskan rájött, hogy ő az egyetlen mentő a környéken, mert a csapat többi tagjára egy másik, veszélyesebb helyen volt szükség. „Körülbelül kétszáz gyerekkel találkoztam, akik mind rémültek voltak, rettegtek, fáztak, és valószínűleg életük legrosszabb napját élték át” – idézte fel.
Amikor a texasi Légi Nemzeti Gárda helikoptere leszállt a tábor egyik sportpályáján, Ruskan 10-15 fős csapatokban kísérte a géphez a gyerekeket, kezdve a legfiatalabbakkal. Végül mintegy 165 táborozó kimentésében segédkezett, néhányukat a karjaiban cipelte a helikopterhez.
A mentők minden igyekezete ellenére 27-en életüket vesztették a táborhelyen, tíz táborozót és egy dolgozót pedig még mindig eltűntként tartanak nyilván. A tábor egykori igazgatója, Dick Eastman is meghalt, miközben a mentésben segédkezett.
Ruskant az amerikai belbiztonsági minisztérium „amerikai hősként” üdvözölte.