szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Uj Péter hívott össze egy találkozót annak apropóján, hogy 15 éves a magyar kereskedelmi internetszolgáltatás, és ugyancsak 15 éves az Internetto, valamint a Magyar Elektronikus Könyvtár - olvasható a Webisztán blogon.

A meghívottak között elsősorban az akkori kulcsemberek voltak, illetve pár olyan ember, akik azóta lettek fontos szereplői a magyar webes tartalomiparnak. Ott volt például Szakadát István (ABDC, Internetto, Origo, BME MOKK), Szalay Tamás (ősrendszergazda az ELTE-n, IBM-guru, Tilos-műsorvezető), Bodoky Tamás (újságíró, Magyar Narancs, Internetto, Index), Moldován István (Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Elektronikus Könyvtár alapítója), Drótos László (OSZK, MEK), vagy éppen Kokas Károly (MEK-alapító, a Szegedi Tudományegyetem könyvtárának főigazgató-helyettese). Kik voltak még ott? Mi hangzott el a találkozón? A Webisztán blogon elolvashatja.

hvg.hu Tech

A tévémaci lenyomja Radnótit a Facebookon

A közösségi oldal statisztikáit eddig csak egyetlen oldalon lehetett követni, nemrégiben azonban létrejött egy kifejezetten a magyar Facebook-felhasználók viselkedését vizsgáló oldal is. A Facebooker nevű oldalról megtudhatjuk, hogy a magyarok szerint melyik a legnépszerűbb márka, közéleti személyiség, vagy éppen rajzfilmfigura a közösségi oldalon.

hvg.hu Napi merítés

Hamarosan újabb élő műsorok lesznek a YouTube-on

A Google tegnap jelentette be, hogy újabb élő műsorok lesznek elérhetőek a YouTube-on. Milyen hatással lehet ez a fejlemény a magyar fejlesztésű Ustream.tv-re, valamint a Justin.tv-re? - tette fel a kérdést a Webisztán blog szerzője.

hvg.hu Napi merítés

Megújul a Twitter

Tavaly a Facebook twitteresedett inkább, de úgy tűnik, 2010-re a Twitternél is jobbnak látták, hogy - egy kicsit a Facebook nyomdokain - valódi médiaszájttá varázsolják a mikroblogolást - olvasható a Webisztán blogon.

hvg.hu Napi merítés

A Facebook beérte az iWiW-et

Alig egy hónapja arról lehetett olvasni, hogy a Facebook hamarosan beéri az iWiW-et. Ez mára megtörtént, a Facebook utolérte a magyar közösségi oldalt - számol be a Webisztán blog szerzője.

Mégsem fideszezett Majka az Aréna-koncertjén

Mégsem fideszezett Majka az Aréna-koncertjén

Három férfi bement egy torontói bárba és elkezdett lövöldözni, ám csodával határos módon mindenki túlélte

Három férfi bement egy torontói bárba és elkezdett lövöldözni, ám csodával határos módon mindenki túlélte

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Megműtötték a hosszú Covidtól szenvedő betegeket, visszatért a szaglásuk

Megműtötték a hosszú Covidtól szenvedő betegeket, visszatért a szaglásuk