szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Fideszt nem szokták zavarni a szakmai ellenvélemények, de a felsőoktatási törvényjavaslattal nem ez a helyzet.

Nem volt egyértelmű, hogy a rektorok és a HÖOK tiltakozása elegendő lesz-e a retrográd felsőoktatási törvény tervezetének módosításához. Már az előkészítés se sejtetett sok jót. Kizárólag KDNP-közeli szakértők készítették a javaslatot. Külön érdekes volt, hogy az előkészítési munkacsoportnak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem biztosított ingyen szállást és étkezést, majd a koncepció a nem állami intézmények közül a Pázmányt és más egyházi fenntartású egyetemeket mentesített volna néhány igen szigorú feltétel alól. A koncepció értelmében még az is előfordulhatott volna, hogy az összes jogi képzést be kell zárni, beleértve az ELTE-t is, de a Pázmány kivételezett maradhatott volna - írja az Egyenlítő szerzője. A teljes bejegyzést elolvashatja a blogon.
Karrier

Mi vár az egyetemistákra? Még szigorúbb lesz a felsőoktatási törvény

Hiába hirdetett „nemzeti konzultációt” november elején az oktatási államtitkárság, az új felsőoktatási törvény tervezetének január 4-ei változatában jóformán nyoma sincs az egyeztetéseknek. A hallgatók továbbra sem számíthatnak a képviseleti arány növelésére, a bukdácsoló egyetemisták négy vizsga után pedig végleg elbúcsúzhatnak a szakjuktól. A jogszabályról a tervezettnél korábban, április helyett január végén tárgyal a kormány.

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Magyar: Több támogatást kapott a Tisza Párt magánszemélyektől, mint a Fidesz

Magyar: Több támogatást kapott a Tisza Párt magánszemélyektől, mint a Fidesz