szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A címvédőként indult Igaly Diána nem jutott be a döntőbe a női skeetesek között a pekingi olimpián, miután az alapversenyben csak 66 korongot ért el és ez kevés volt a legjobb hat közé kerüléshez.


Az athéni játékok győztese - aki négy évvel korábban, Sydneyben harmadikként zárt - a rajt előtt óvatosan úgy fogalmazott, hogy a fináléba, azaz az első hat közé szeretne kerülni, de azért hozzátette, hogy mindent elkövet címe megvédéséért.

Igaly a selejtezőben az aktuális világbajnok német Christine Brinkerrel, a brit Elena Little-lel, az ausztrál Natalia Rahmannel és a 2000-ben előtte győztes, 2004-ben viszont mögötte harmadik azeri Zemfira Meftahetgyinovával került egy ötösbe. Az első sorozata nem sikerült túl jól, a negyedik pozícióból elhibázta az egyik célt, majd a következőből kettőt is, így 22 koronggal zárta az első 25 lövést, ami a 19 fős mezőnyben a 11. helyet érte. Az élen ekkor három hibátlanul teljesítő lövő, Brinker, az olaszok klasszisa, Chiara Cainero, valamint az Athénban és a legutóbbi vb-n egyformán második kínai Vej Ning (Wei Ning) állt.

A második körben a magyar szinte hibátlanul teljesített, csupán ismét a negyedik lőállásból - ahol hat korongot is le lehet vadászni - tévesztett kétszer is. Talán az időközben a napsütést felváltó szakadó eső zavarta meg, talán nem, de tény, hogy ezt a sorozatot 23-mal zárta, amivel feljött a holtversenyes hetedik helyre, egy korongra a finálétól. A viadal ezen szakaszában rajta kívül még öten rendelkeztek 45 korongos eredménnyel, az élen pedig Vej Ning és Cainero állt 48-cal.

Az immár esőmenetes utolsó sorozatot aztán nagyon elrontotta Igaly, a második, harmadik és negyedik helyen is célt tévesztett, az utóbbi lőállásban ráadásul kettőt is, így csak 21 korongot ért el, összesítésben pedig 66-tal zárt, ami kevés volt a döntőhöz és a címvédés lehetőségéhez, s a magyar klasszis csak 13. lett.

"A sport tud nagyon-nagyon sok örömet okozni az embernek, de tud nagyon-nagyon sok bánatot is, a mai jó példa az utóbbira. Szomorú vagyok, mert többet vártam magamtól, sokat dolgoztam azért, hogy kijuthassak és itt jól szerepeljek. Sajnos nem jött össze, a szerencse most egy kicsit elpártolt tőlem. Ez döntött, hiszen olyan sokan vagyunk egy szinten, csak néhány korongon múlott a döntő. Erősnek éreztem magam, felkészültnek, magabiztosnak, még az eső sem zavart, de ez a mai nap nem az enyém volt. Az első sorozat után nem keseredtem el, küzdöttem tovább, úgy érzem, mindent megtettem, ez ma ennyire volt elég" - mondta a versenyt követően Igaly.


További olimpiai híreink

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

Saját húga vádolja szexuális erőszakkal az OpenAI vezérigazgatóját

Saját húga vádolja szexuális erőszakkal az OpenAI vezérigazgatóját

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán

Azt javasolja Rogán üzletfeleinek az amerikai nagykövetség, hogy vizsgálják felül a tevékenységüket

Azt javasolja Rogán üzletfeleinek az amerikai nagykövetség, hogy vizsgálják felül a tevékenységüket