Még 2021 októberében indult útnak a NASA Lucy nevű űrszondája, amelynek célja, hogy a Jupitert kísérő aszteroidákat tanulmányozza. Ez leghamarabb 2027 végén történhet meg, a számítások szerint ugyanis hat év kell neki, hogy elérje a gázóriás pályáját. Útja során azonban több égitestet is megvizsgál.
Így történt ez a Donaldjohanson nevű aszteroidával is, ami leginkább egy földimogyoróra emlékezteti az embert – írja a Gizmodo. A hosszúkás objektum egy régen elpusztult kőzet töredéke, amely nagyjából 150 millió évvel ezelőtt keletkezett. Lucy 2025. április 20-án 960 kilométerre közelítettet meg, így sikerült egészen közeli felvételeket készíteni róla.
Tom Statler, a NASA Lucy-missziójának kutatója szerint azzal, hogy a Lucynak sikerült alaposan megvizsgálnia az aszteroidát jól mutatja, hogy a jövőben milyen hasznos lehet a szerkezet – a Jupiter pályáján lévő aszteroidák vizsgálatával ugyanis a Naprendszer története tárulhat fel.
A Donaldjohanson – ami Donald Johanson antropológusról kapta a nevét, aki 1974-ben felfedezte a Lucy nevű hominida maradványait – nagyjából 8 kilométer átmérőjű lehet. Ez valamivel nagyobb, mint a korábbi becslések, amikor 4 kilométer átmérőjűnek gondolták.
A tervek szerint a Trójai csoporthoz érve a Lucy elsőként a Eurybates nevű aszteroidát vizsgálja majd meg.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.