Az illetékes amerikai egészségügyi tisztviselők kedd délutáni sajtótájékoztatójukon jelentették be 1400 felnőttre és 500 gyerekre kiterjedő vizsgálatuk eredményeit.
A betegségellenőrzési és -megelőzési központ (CDC) tíz amerikai államban H1N1-fertőzés miatt kórházban kezelt emberek adatait összesítette április és augusztus között. Megállapították, hogy a kórházi ápolásra szorult felnőttek 46 százaléka a fertőzés előtt egészséges volt. A tanulmány megerősítette, hogy a legsúlyosabb megbetegedések, valamint a halálesetek a 65 év alattiak körében fordultak elő.
A súlyosan megbetegedett felnőttek 26 százaléka volt asztmás, 8 százalékának volt más krónikus tüdőbetegsége, 10 százalékának diabétesze, 8 százalékának valamely okból legyengült immunrendszere, és 6 százaléka volt terhes. Az állapotos nők veszélyeztetettségét az okozza, hogy immunrendszerük átalakul, hogy a magzat ne lökődjön ki, ráadásul a növekvő baba a tüdőt is nyomja.
Anne Schuchat, a CDC munkatársa elmondta azt is, hogy eddig 81 gyerek halt meg az Egyesült Államokban az új influenza következtében.
H1N1: egészségeseknél alakultak ki súlyos szövődmények
Az eddigi legnagyobb elemzés alapján a kórházi kezelésre szorult új influenzás betegek mintegy felének nem volt asztmája vagy más olyan krónikus betegsége, amely a szakemberek szerint a H1N1-fertőzés miatti súlyos szövődmények kockázati tényezőjének számít.

Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Zivatar miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.