Ennek keretében az úgynevezett gránátos házakat, a kínai lakosztály épületeit, a bábszínházat és a kiskastélyt teszik rendbe. A rekonstrukció része lesz a kamara- és a rózsakertek felújítása, s az új fogadóépület is készül – írja a Napi Gazdaság. Az ország legnagyobb kastély együttesének felújítása jelenleg is zajlik, ez a homlokzatot, a belső díszudvart és a bábszínház tetőszerkezetét érinti, s a kastély közelében egy parkolót is kialakítanak. Az első ütem 2011-ben, a második 2012 végére fejeződik be, lehetővé téve, hogy a jelenlegi 150 ezerrel szemben évente akár 400 ezer látogatót is fogadhasson a kastély.
Turizmus Panoráma