A hétfő este megjelent kormányhatározat „egyetért a fővárosi és vármegyei kormányhivataloknál foglalkoztatottak bértömegének 2025. szeptember 1. napjával megvalósuló 15 százalékos megemelésével és az ehhez szükséges többletforrás biztosításával”, ám nem nevezi meg ezt a forrást.
Pedig közben nagy átcsoportosítás történt a költségvetésben, de az nem a közigazgatási, hanem a nemzetgazdasági tárcát érinti. Az adóhatóságtól 4 milliárd, az iparfejlesztési és turisztikai fejlesztési feladatoktól egyenként 4,5 milliárd, a Nemzeti Vagyonkezelő beruházásaitól 2 milliárd, a Nemzeti Filmintézettől 280 millió forintot vettek el.
Ezen kívül a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt központi tartalékból és a Központi Maradványelszámolási Alapból is kivettek összesen 12 milliárdot. Az így átcsoportosított 35 milliárd forint a Nemzeti Tőkeholding Zrt.-hez került a tőkealapokkal kapcsolatos tulajdonosi kiadásokra.
Ezt 2023-ban hozta létre Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, átszervezve és egy kézbe összevonva az állami tőkéből töltögetett hetven tőkealap feletti ellenőrzést. Így jött létre a Nemzeti Tőkeholding, amelynek azóta külön alapkezelője is lett: a Focus Ventures.