A cigizők és a nem dohányzók tüdődaganatának legfeljebb csak a tünetei egyeznek meg. Amint a rendellenes sejtburjánzás okait kezdjük boncolgatni, gyökeresen eltérő betegségekre bukkanunk – állította a múlt héten az Amerikai Rákkutatók philadelphiai konferenciáján Kelsie Thu, a kanadai British Columbia Rákkutató Intézet doktorandusza. A kutató 83 beteg tumorsejtjeit hasonlította össze, akik közül harmincan soha nem dohányoztak. Azt találta, hogy a füstmentesen élők tüdődaganatát a dohányosokétól teljesen eltérő molekuláris folyamatok károsodása okozza. A tudomány mai állása szerint egyébként többtucatnyi sejtbéli folyamat meghibásodása is kiválthatja ugyanazt a tünetet, a tüdőt alkotó sejtek kóros elburjánzását.
Évente világszerte 1,3 millióan halnak meg tüdőrákban, manapság az összes tumoros beteg harmada ezzel a kórral küzd, noha másfél száz évvel ezelőtt még az egyik legritkább betegség volt. A drezdai patológiai intézet 1878-as összesítése szerint a daganatos betegek legfeljebb egy százalékának a tüdejében találtak kóros sejtburjánzást. A németországi orvostanoncok egyébként a XX. század elején még azt tanulták, hogy e ritka betegség kialakulásáért elsősorban a levegő por- és szennyezőanyag-koncentrációjának növekedése, az utak terjedő aszfaltozása, az ipari termelés és az első világháborút követő spanyolnáthajárvány a felelős. Bár Fritz Lickint német orvos már 1929-ben felvetette, hogy a krónikus hörghuruttal, fáradékonysággal, étvágytalansággal, véres váladék felköhögésével járó kór terjedése az egyre divatosabbá váló dohányzásnak tudható be, nézeteire csak a század derekától figyeltek oda. Addigra Németországban a tüdődaganat – a gyomorrák után – már a második legtöbb áldozatot követelő tumorfajta volt.
A dohánytermesztés évezredes hagyományai ellenére a cigarettázás sokáig drága úri kiváltságnak számított, mert a rudacskákat egyesével, kézzel sodorták. Az első amerikai cigarettagyártó cégek egyike, az Allen&Ginter ezért 1876-ban magas jutalmat tűzött ki a legjobb cigarettasodró gép tervezéséért. A nyertes gépéből mégsem vásárolt a díjalapító, mert félt, hogy sohasem tudna túladni a naponta megsodorható mintegy 70 ezer szál cigarettán – olvasható a Toxicological Sciences című szaklap egy 2001-es cikkében. Egy vakmerő vetélytárs, James Buchanan Duke azonban rögtön kettőt is beszerzett a masinából. Egy évtizeddel később aztán ő alapította meg a mára a világ második legnagyobb dohánygyáróriásává nőtt British American Tobacco Company egyik elődjét, az American Tobacco Companyt.
A hamarosan egykori árának töredékére olcsóbbodott cigarettára az Újvilágban a XX. század második felére a középkorú férfiak háromnegyede szokott rá – a tüdődaganat pedig a leggyakrabban halált okozó rákos megbetegedés lett. A túlélési esély azóta is alig javult. Három-négy évtizednyi füstölés után körülbelül minden hatodik dohányos számíthat tüdősejtjei rosszindulatú elváltozására, míg a nem dohányzóknak legfeljebb a másfél százaléka. Utóbbiaknál genetikai adottságaik vagy környezeti hatások – például az uránércbányák közelében jellemző fokozott radongáz-koncentráció – indítják be a végzetes folyamatot. A sokat kárhoztatott passzív dohányzást a szakirodalomban „csak” az összes tüdődaganatos megbetegedés 3-5 százalékáért teszik felelőssé.
Az orosz ruletthez hasonlította minden egyes doboz cigaretta elfüstölését tavaly decemberben a Nature című tudományos magazinban publikáló Peter Campbell brit onkogenetikus. Kimutatta, hogy egy átlagos dohányos örökítőanyagában minden 15. szál cigaretta elszívása mutációhoz vezet. Egy 55 éves tüdőrákos férfi daganatsejtjének géntérképéből kiderült, hogy az az egészséges sejt DNS-éhez képest 23 ezer elváltozást tartalmaz. Ezek nagy részét bizonyíthatóan a dohányfüstben található mintegy hetven rákkeltő anyag valamelyike okozta. Bár korántsem mindegyik jelent azonnali kóros sejtburjánzást, a mutációk számával egyenes arányban nő a tumor kialakulásának az esélye.
Az egységesen tüdőrákként számon tartott, valójában többtucatnyi kórok döntő többsége négy jól elkülöníthető csoportba sorolható (lásd ábránkat). A leggyakoribb sokáig a fő légutakat borító, úgynevezett laphámsejtek túlburjánzásával járó fajta volt, ám a XX. század második felében élre tört a főhörgőktől távolabb eső tüdőterületekben daganatot okozó mirigyes tüdőrák, szakszóval az adenokarcinóma. Szakemberek ezt a dohányzási szokások megváltozására vezetik vissza. A cigarettagyártók ugyanis a múlt század közepén azzal akarták védeni a mundér becsületét, hogy „egészségesebb”, kevesebb kátrányt és nikotint tartalmazó, füstszűrős cigarettákat dobtak piacra. Csakhogy az új fajtából a nikotinfüggők a kívánt hatás elérése érdekében mélyebbre szívják és tovább tartják bent a füstöt. Az említetteknél sokkal ritkább a gyors lefolyású, rövid idő alatt áttéteket képező, műtéti úton csak kivételes esetekben gyógyítható úgynevezett kissejtes tüdődaganat, valamint az eldeformálódott sejtekből álló, agresszívan növekvő, úgynevezett nagysejtes tüdőrák.
A gyógyulás egyébként sem fényes esélyeit tovább rontja, hogy a betegséget rendszerint későn diagnosztizálják. A mellkasról készült 10-szer 10 centiméteres – eredetileg a tuberkulózisos betegek kiszűrését szolgáló – röntgenfelvételeken a kisebb daganatok nehezen vehetők észre. Ezért küldik CT-vizsgálatra is azokat, akiknek a tüdején gyanús elváltozásokat észlelnek – magyarázza a HVG kérdésére Győri Zsuzsa, az érdi tüdőgondozó főorvosa. A CT-vizsgálat azért nem vált rutinszűréssé, mert annak ára körülbelül hússzorosa a röntgenének.
BALÁZS ZSUZSANNA
