Az elmúlt hónapokban híressé vált egész Spanyolországban a lengyel zeneszerző, Frédéric Chopin zongorája. A mallorcai Valldemosa karthauzi kolostorában kiállított egyik pianínóról ugyanis kiderült, azon sohasem játszott a zongoravirtuóz. A zeneértők körében neves emlékhelyként tisztelik a kolostort, mivel Chopin itt töltötte szerelmével, George Sand írónővel az 1838-1839-es telet. A nagy idegenforgalmú helyen megfordulók sokáig azzal a tudattal zarándokoltak Valldemosába, hogy megérinthetik a mester hangszerét (köztük e sorok írója is). Most pedig lelepleződött, csupán egy közönséges kis helyi pianínóról van szó, aminek soha semmi köze nem volt Chopinhez. Bírói határozat szólítja fel az emlékhely üzemeltetőit, minél előbb távolítsák el az odalátogatókban téves tudatot kialakító hangszert. A döntésről a bíróság széles körben tájékoztatta a spanyol médiát is.

Sokkal nevesebb múzeumok őriztek/őriznek szuperbiztonságos üvegvitrinjeikben olyan neves régiségeket, amelyekről később bebizonyosodott, csupán fals készítmények. Csak pár évvel ezelőtt, 2005-ben derült ki a világ egyik leglátogatottabb gyűjteménye, a londoni British Museum híres azték kristálykoponyájáról, hogy hamisítvány. Évtizedeken keresztül gyanakodtak erre a kutatók, amikor egy hat évvel ezelőtt elvégzett elektromikroszkópos vizsgálat során megállapították: a kristálykoponyát korszerű ékszerészeti csiszolókoronggal munkálták meg. Nemcsak a kristálykoponyához fűzött hiedelmek dőltek meg, hanem egy másik elitmúzeum, a New York-i Metropolitan etruszk harcosainak legendája is. A Kr. e. 6-ik századinak hitt három szobrot csaknem ötven évig mutogatták a látogatóknak, míg fény derült az igazságra: hibátlan másolatok.

A régészeti leletek hamisításának egyik legmeglepőbb 19. századi esete is az Amerikai Egyesült Államokhoz kötődik. A cardiffi óriásként vált ismertté a három méternél is magasabb „megkövesedett” férfi, akit egy New York állambeli farmon ástak ki a földből. A különleges lelettel kapcsolatos csalás kieszelője a binghamtoni George Hull volt, aki turistalátványosságnak szánta az óriást. Egy kék erezetű kőtömbből titokban kifaragtatta, majd a gondosan antikolt szobrot felbérelt emberekkel elföldeltette. A „találmány” egészen addig tömegeket vonzott, míg Dickson White, a Cornell Egyetem rektora kétségbe nem vonta eredetét, s vizsgálatokkal bizonyította az emberek kieszelt félrevezetését.

A műkincsek eredetisége körüli viták ma már többnyire nagy nyilvánosságot kapnak. Hamisnak minősítésükhöz az erre a célra kifejlesztette technikai eszközöket, eljárásokat – radiokarbonos kormeghatározás, röntgenvizsgálatok, vegyelemzések, stb. – hívja segítségül a tudomány. Sok esetben azonban még az olyan alapos ítészek is tévednek, mint a nagy árverezők. Példa erre egy mostani ügylet, amely miatt a párizsi Binoche és Giquello galéria és aukciósház, valamint a mexikói Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet bonyolódott vitába. Az ellentétes álláspontok tárgya egy prehispán időkből származó, maja harcost ábrázoló terrakotta szobor, amelyet a márciusi árverésen hatalmas összegért, 2,8 millió euróért adtak el. A diplomáciai szintre emelkedett ügy kimenetele még ismeretlen. Bár a stílusjegyek alapján a mexikói tudósok állítják, semmi köze a szobornak a maja kultúrához, csupán jól sikerült hamisítványról van szó. A műkereskedő, Alexandre Giquello viszont kiáll a szobor hitelessége mellett, ezt eredetokmánnyal és szakértői vizsgálattal igazolja.