szerző:
R.A.

Bruges (Brügge) egy ékszerdoboz. Pici, gazdag és drága. Ki ne szeretné hazavinni a saját ékköveit?

Mint bármely más városban, Bruges-ben is találkozunk dilemmákkal: ha szállásra költünk többet, megtakaríthatunk az étkezésen. Ha a programokon spórolunk, drágább lesz a közlekedés. Csak döntés kérdése, mi a fontosabb és mire szánunk több pénzt – de semmiképpen ne a helyszínen hozzuk meg, így csak a legdrágább verzióra pazarolnánk az erős forintot.

©

Így jutunk el Bruges-ig

Oda-vissza: 35 600 forint – 43 160 forint

Budapesten is ki kell jutnunk a repülőtérre, majd onnan vissza. Ha van bérletünk, és nem bánjuk a 2-3 átszállást, akkor 0 forint a költsége. Ha időt és energiát szeretnénk spórolni pénz helyett, akkor érdemes egy repülőtéri transzfer járatot rendelnünk, ami úgy működik, mint egy taxi, csak a minibusz többi utasával osztozunk a költségeken. Ez nagyjából 3500 forint.

A jó időzítés is pénzt takarít meg

A vonatút nagyjából másfél óra és körülbelül fél óránként indul egy járat a repülőtérről. Mégis érdemes előre tervezni, és nem csupán a vonatutat, hanem a teljes belgiumi kirándulást. A vasutak például hétvégére kedvezményt adnak, érdemes figyelembe venni, amikor a naptárunkat lapozgatjuk.

Ezen túl a jelen költségvetés 3 nap-3 éjszakára készült, vagyis mindenképpen még egy fél nappal számoljunk (ez az utazások két csonka napját fedi.) Akkor tudjuk a legnagyobb értéket megtalálni az utazásban, ha az érkezésünk nem estére, a hazaindulásunk pedig nem reggelre esik.

A repülő Brüsszelig visz nagyjából 28 000 forintért (oda-vissza), itt még vonatra kell szállnunk. 7 250-11 310 forint között ingadozik a Brüsszel-Bruges-Brüsszel vonatjegy fejenként, attól függően, hogy milyen napokon utazunk.

Bruges-ben a buszjegy ára 1,20 euró, azonban ezt ketten is használhatjuk. A pályaudvartól a szállásig és vissza fejenként 350 forintért tehetjük meg az utat, hiszen osztoztunk a költségén.

Városi közlekedés

3 napra 3 480 forint

Ahogy Párizsban, Prágában vagy Londonban, itt is két lehetőségünk akad: a közlekedésen szeretnénk takarékoskodni, vagy a programokon? A város ugyanis gondol a turistákra, és egy kirándulóbérletet kínál fel. Ezzel a kártyával olcsóbban használhatjuk a tömegközlekedést és kedvezményesen válthatjuk meg a belépőket múzeumokba, galériákba, programokra.

A városi közlekedés 3 napra egy 12 eurós bérlettel megoldható. Ha van Brugge City Card a zsebünkben, akkor csak 6 euró. A turistakártya azonban 40 euró (diákoknak 37) 3 napra.

Programok

Mikor éri meg a Brugge City Card? 8 700 forint - 39 440 forint

Mielőtt megünnepelnénk a féláron vett bérletet, gondoljuk végig, hogy megéri-e a Bruges kártya.

Nem éri meg.

72 óra alatt kellene kihasználnunk előnyeit, és ez túl kevés idő. A kártya ugyanis csak 25-30%-os árkedvezményt biztosít a programokra és 50%-ot a bérletre. Nem utazhatunk vele, nem léphetünk be ingyen múzeumokba, galériákba, így mindenképpen keletkezik még költségünk a 40 euró felett. Körülbelül 90 eurót kéne még belépőkre szánnunk ahhoz, hogy elkezdjük érezni az előnyét, ez nagyjából 8-9 fizetős programot jelent, vagyis napi 2-3 alkalmat. (És ne feledjük el a 6 eurós közlekedési költséget, amit szintén a kártyán túl fizetünk!) Ezért aztán csak az vegye meg, aki kifejezetten múzeumkirándulásra érkezik.

Amúgy számoljunk napi egy látogatással, vagyis összesen három-négy belépővel: 8 700 forint.

Gondoljuk újra a közlekedést…

Inkább csak 350 forint -1 305 forint

12 eurót költöttünk bérletre, ezzel korlátlanul használhajtuk a buszokat és vonatokat. Kihasználjuk? Aligha. A város olyan pici, hogy mindent elérünk sétálva. A repülőtér-szállás-repülőtér útvonalakon túl nincs szükségünk buszokra.

Ígyhát itt is tudunk takarékoskodni. Marad az 1,20 euró költségünk érkezés és távozás napján. Ha biztosra szeretnénk menni, akkor érdemes két főre 9 eurót befektetnünk amiért egy 10-es tömböt kapunk.

©

Szállás

18 000 forint – 90 000 forint

Itt is két lehetőség közül választhatunk, attól függően, hogy miként szeretnénk megoldani az étkezést. Minél olcsóbb a szállás, annál drágább az étkezés.

Ha egy olcsó hostelben vagy szállodában lakunk, akkor kapunk egy szerény reggelit, de minden étkezést házon kívül kell megoldanunk. Ha hajlandóak vagyunk a drágább lakásbérlésre, akkor saját konyhánk van, magunkra főzünk, és bolti áron vesszük a hozzávalókat.

A döntésünket tehát két kérdés mentén tudjuk meghozni:

- Mennyivel olcsóbb az takarékos szállás + házon kívül étkezés kombináció?

- Megéri-e nekünk a drágább lakás + önellátás kombó? Mit kapunk ezért a plusz költségért?

Egy lakás bérlése: 90 000 forint

Egy olcsó, hátizsákosoknak fenntartott hostel: 18 000 forint

Eszünk-iszunk, meleget is

15 000 forint – 28 000 forint

Házon kívül legalább két étkezéssel számolunk, ebből az egyik legyen meleg. Mivel télen járunk-kelünk a városban, ezért biztos, hogy 2 alkalommal egy-egy forró teát vagy kávét is szívesen innánk.

Fejenként napi 8 000 forinttal mindenképpen érdemes kalkulálnunk, három teljes és egy fél nappal kalkulálunk: 28 000 forintot mindenképpen elköltünk.

Árak a városban
Egy alacsony költségű étkezésért is könnyen kifizethetünk 4 000 forintot, egy korsó sör akár 1 000 forintba is kerülhet. Egy capuccino nagyjából 500 forint.

Amennyiben a lakás mellett döntöttünk, akkor minden étkezési költségünket bolti áron számolhatjuk. Három étkezéssel kalkulálunk, hiszen a reggelit ez alkalommal magunknak kell biztosítanunk.

15 000 forintért mindent bőségesen megoldhatunk, benne a szendvicsekkel és nagy termosz teával, amit magunkkal viszünk a napi kirándulásra.

*Tapasztalt turisták óvatosságra intenek a belvárosi étkezőknél, főleg a Grote Markt-on. A weben több helyen is panaszkodnak, hogy olcsó turistacsapdákat állítanak a vendéglátósok. Például a kenyeret úgy szolgálják fel, mint a megrendelt fogás részét, de végül a számlán külön díjat számolnak fel érte.

Szállás és étkezés újragondolva

A fenti két változatból az első, amelyben a szállás olcsó de az étkezés drága, összesen 46 000 forintot költöttünk. A drágább verzióban 107 500 forintért laktunk, ettünk, ittunk.

©

A különbség tehát a látványos 61 500 forint. Ha csak a pénz számít, akkor a döntés egyértelmű.

Azonban érdemes ezt az árkülönbséget újragondolni – amennyiben megtehetjük. A drágább megoldást akkor érdemes választani, ha teljes szabadságra vágyunk: amikor magunkra főzünk, nem kell a napi kirándulást az étkezések köré építeni.

De mint mindig: a pénz nagy úr.

Ettünk, ittunk, aludtunk, mulattunk – mi kerülhet még pénzbe?

4 000 forint – 11 500 forint

Mindenképpen kössünk biztosítást: 4 000-8 000 forint.

Érdemes még a tájékozódáson is elgondolkodni. Ez lehet egy útikönyv, lehet egy okostelefonra letölthető applikáció: 0-3 500 forint. Mielőtt egy fillért is kiadnánk, érdemes körbekérdezni, hogy akad-e valakinél egy kölcsönözhető útikönyv. Az is olcsó megoldás, ha néhány óra alatt a webről levadászott ismeretek alapján állítjuk össze útitervünket.

Biztonsági tartalék mindig legyen!

10%-a eddigi költségeinknek

Ha mindennel számot vetettünk, még akkor is bekövetkezhet a váratlan. Talán patikába kell szaladnunk, vagy egy taxit kell hívnunk. Nehéz e tételekkel számolni (ezért váratlanok), ígyhát az eddigi költségek 10%-t még hozzáadjuk a költségvetésünkhöz.

Költségvetés 3 és fél napra 1 főre, 2 fős utazás esetén (1 euró=290 forint)

Utazás a helyszínre + Hazautazás

minimum: 35 600 forint / fő

maximum: 43 160 forint / fő

Utazás a városban

minimum: 350 forint / fő

maximum: 1 305 forint / fő

Szállás

minimum: 18 000 forint / fő

maximum: 90 000 forint / fő

Program

minimum: 8 700 forint / fő

maximum: 39 440 forint / fő

Étkezés

minimum: 15 000 forint / fő

maximum: 28 000 forint / fő

Biztosítás, tájékozódás

minimum: 4 000 forint / fő

maximum: 11 500 forint / fő

Biztonsági tartalék

minimum: 8 415 forint / fő

maximum: 21 340,50 forint / fő

Összesen

minimum: 89 815 forint / fő

maximum: 234 745,50 forint / fő

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nem sikerült lenyomnia a könyvesboltokat az online vásárlásnak

Nem sikerült lenyomnia a könyvesboltokat az online vásárlásnak

Több kilométeres a kocsisor Hegyeshalomnál, a kilépő oldalon

Több kilométeres a kocsisor Hegyeshalomnál, a kilépő oldalon

Srí Lanka: Harminckilenc külföldi van a halottak között

Srí Lanka: Harminckilenc külföldi van a halottak között

A lányával együtt tűnt el egy férfi, fegyverét is magával vitte

A lányával együtt tűnt el egy férfi, fegyverét is magával vitte

Visszakéri a tesztpéldányokat az összehajtható telefonjából a Samsung, hogy megnézzék, mi vele a gond

Visszakéri a tesztpéldányokat az összehajtható telefonjából a Samsung, hogy megnézzék, mi vele a gond

Csinált egy 5 perces videót a Leica, Kína azonnal betiltotta a cég nevét

Csinált egy 5 perces videót a Leica, Kína azonnal betiltotta a cég nevét