Pintér Róbertnek a Magyar Vöröskereszt fővárosi szervezete segített megfelelő sterilitású helyiséget kialakítani, hogy elhagyhassa a kórházat. A fiú állandó lakóhelyének körülményei és családjának anyagi helyzete nem tették lehetővé hazaköltözését, így budapesti nagynénjének lakásában élhet, ahol megfelelő fűtés, mellékhelyiség és fürdő várja.
A humanitárius szervezet további együttműködőket keres, hogy a műszíves fiatal vidéki lakóhelyét is megfelelően biztonságossá tehessék - közölte az akció kommunikációjával foglalkozó cég.
A műszív csak átmeneti segítség a szívtranszplantációig. "A szívátültetést megelőzően, figyelembe véve a gyermekkori donorok korlátozott számát, az esetek 20-50 százalékában keringéstámogató eszközök, úgynevezett műszívek alkalmazására van szükség a transzplantációig" - idézték a közleményben Ablonczy László gyermekkardiológust, a Gyermekszív-transzplantációs Program koordinátorát.
Az átültetés súlyos szívelégtelenségek esetében már gyerekkorban is szükségessé válhat. A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának adatai alapján Magyarországon 2007 óta hajtanak végre gyermekeken is szívátültetést, évente 2-6 esetben. A műszíves kezelések gyermekeknél eddig minden esetben kórházi körülmények között zajlottak a sikeres szívtranszplantációig. Pintér Róbert az első olyan fiatal beteg, akit műszíves kezelés mellett kiengedtek a kórházból.