A mai elsődleges nézet szerint a kreativitás minden ember sajátja, mindezért az „én” felelős. Azt feltételezzük, hogy az „én” önmagában létezik, környezete, tapasztalatai nem befolyásolják döntéseit. Ez azonban ebben a formában csak mítosz, hiszen a társadalmi elhelyezkedés, a minket körülvevő emberek komoly befolyással vannak kreativitásunkra. Ezen belül is az alkotótársak viszik előre az embert, így ennek vizsgálatával közelebb hozhatjuk a kreativitás társadalmi aspektusait.
Hogy mitől is működnek együtt olyan jól a párosok? Mindenek alapja a „kémia”: mint a szerelmes pároknál. Nélküle, az „elektromosság”, a „vonzalom” nélkül nincs előrelépés. John Lennon és Paul McCartney a Beatlesből; Steve Jobs és Steve Wozniak, az Apple Computer alapítói; Marie és Pierre Curie, a radioaktivitás felfedezői és más, hasonlóan figyelemre méltó párosok megfigyelése ad választ a fent említett kérdésre. Ahhoz, hogy mindez világosan kibontakozzon előttünk, hat szakaszt kell elkülönítenünk – olvasható Joshua Wolf Shenk amerikai író-esszéista Kreatív párosok – Hogyan inspirálnak a kapcsolataink? című könyvében.
Az első fázis: a találkozás
Egy-egy találkozás teljesen megváltoztathatja az életünket. Mintha teljesen más világba csöppennénk. Úgy tűnhet, ez a személy segíthet jobbá válni, segíthet csodálatos, új dolgokat alkotni. Milyen típusú emberek között jöhet létre mindez? Úgy tűnik, a kreatív párosok tagjai, habár nagyon különbözőek, nagyon hasonlítanak is egymáshoz. Így esett például, hogy 2007-ben Mark Zuckerberg, a Facebook akkor 23 éves vezérigazgatója elment egy karácsonyi buliba, ahol találkozott a Google egyik igazgatójával, Sheryl Sandberggel. Három hónappal később Sandberg elszerződött Zuckerberghez operatív igazgatónak, és felfuttatták a közösségi portált.
A második szakasz: összefonódás
Matt Stone és Trey Parker a pályafutásuk kezdetén folyamatosan kockáztattak. 1994-ben Hollywoodban szó szerint éhező művészekké váltak: „Napi egy kajára futotta” – mesélte Stone. Egy ideig Parker garzonjában laktak: Parker matracon aludt, Stone pedig a kimosásra váró ruháin, a földön. Jason McHugh producer szerint ezek a mostoha körülmények hozták igazán össze őket. A végén épp egy kudarc hozta meg az áttörést.
A Fox tévétársaság egyik igazgatója, aki korábban visszadobta Parker egyik tervezett sorozatának próbaepizódját, felbérelte kettőjüket, hogy készítsenek neki karácsonyi üdvözlő videót, amit elküldhet a barátainak. Parker és Stone stop-motion animációt készített. Négy mosdatlan szájú gyereket vágtak ki kartonpapírból, és felvették, amint a srácok végignézik Jézus Krisztus és a Mikulás hőskölteménybe illő csatározását. A video hatalmas port vert fel Hollywoodban, Parker és Stone pedig hamarosan ajánlatot kapott a Comedy Centraltól egy műsor elkészítésére, amelynek a South Park címet adták.

Nem tűnik meglepőnek, hogy ha két ember találkozik és vonzódik egymáshoz, feltüzeli egymást. A kreatív párosoknál ez a kémia azonban nem kérészéletű, folyamatosan garantálja, hogy a kreativitás izzásban maradjon. Adja magát a kérdés: hogyan élhetjük meg azt, hogy most vagyunk igazán önmagunk, éppen akkor, amikor a függetlenséget a kölcsönös kiszolgáltatottságra cseréljük?
Ehhez három szakaszon kell átjutni: a jelenléten, a bizalmon és a feltétlen bizalmon. Jelenlét nélkül nincs bizalom, a bizalom önmagában azonban kevés ahhoz, hogy alkossunk. A feltétlen bizalom kiépítése szükséges mindehhez, ennek a megléte azonban már a személyhez köthető, míg a bizalom maga csak a helyzethez. Ha kialakult a feltétlen bizalom, majd az ebből kiforrott hit, továbbléphetünk a harmadik szakaszba.
A harmadik szakasz: dialektika
Ahhoz, hogy megértsük a kreatív kapcsolatok működését, értenünk kell, miként fonódnak egymásba a tagok eltérő tulajdonságai, hogyan lépnek dinamikus kapcsolatba egymással. Előfordul, hogy míg az egyik fél fürdőzik a rivaldafényben, a páros másik tagja inkább a háttérben marad. A két fél közötti ellentét teszi őket egésszé, megismételhetetlenné. William Wordsworth, az 1850-ben elhunyt angol romantikus költő rendre húga naplójához nyúlt ötletekért, ihletért, és kettejük közös kalandjait is rímekbe szedte. „Irtózom a gondolattól, hogy költőként aposztrofáljam magam – írja Dorothy – Ezt az élményt meghagyom Williamnek.”
A negyedik szakasz: távolság

Az ötödik szakasz: vég nélküli játék
A kreatív párosokat jól jellemzi, hogy vég nélkül tüzelik egymást, játszmát folytatnak. Az állandó versengés és konfliktus a kreatív párosok esetében előrelendíti a kapcsolatot, enélkül nincs fejlődés. Az állandó versengés eredménye az is, hogy Henri Matisse és Pablo Picasso ötven éven át ösztönözték egymást az alkotásra, egymásból merítettek ihletet, próbálták felülmúlni a másikat. Talán nem túlzás azt állítani, hogy pályafutásuk alatt megteremtették egymást – és lefektették a XX. századi modern művészet alapjait.
Az utolsó szakasz: a kapcsolat felbomlása
Minden kapcsolatban vannak nehézségek: ezek sokszor éppen azokból a tulajdonságokból származnak, amelyek a párost eredetileg összekötötték, de külső hatások is lehetnek, amennyiben ezek fokozzák a már meglévő feszültséget. Az alkotópárok esetében még ijesztőbb lehet, ha ezek a konfliktusok elváláshoz vezetnek, hiszen a közös munka határozta meg az egyéniséget. A sikeres párok közé pedig sokszor maga a siker ver éket, a pénz. A magas státus ugyanis elszigeteltebbé, önállóbbá teszi az embereket.
Konfliktust, majd elválást okozhat az is, ha egy idő után az egyik fél már nem képes tolerálni a másikat: Az 1960-as években Crosby, Stills, Nash & Young folk rock formáció alapító tagja, David Crosby örökös lázadását eleinte izgalmasnak találta az angol énekes-dalszövegíró Graham Nash. A végén mégis besokallt, amikor már nemcsak alkotótársa kiszámíthatatlan természetével, de rendszeres drog- és alkoholfogyasztásával is számolnia kellett.
Galló Tímea
Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezménnyel várjuk.