Különböző kapcsolataink különböző szerepeket töltenek be az életünkben. Nem várjuk el a barátunktól, hogy anyánk helyett anyánk legyen, vagy egy meghatározó tanártól, hogy más legyen, mint a mesterünk. Természetesnek vesszük, hogy ezek a szerepek nem kizárólagosak, és bár átfedésben lehetnek, a helyzet és a társadalmi elvárások nyilvánvalóvá teszik, hogy azokat több személy tölti be.

Különböző okai lehetnek annak, hogy tartós párkapcsolatban miért kerül egyre több szerep a pár tagjaira. Mitől válik a szerelmem nemcsak a társammá, de az egyetlen lényeges kapcsolattá? Az egyik ilyen ok lehet az új környezet, amelyben a megszokott személyek hiánya és az új helyzet kihívásai annyira egymás felé fordítják a pár tagjait, hogy a többiek – éppúgy a jelen, mint a múlt fontos személyei – kívül kerülnek a látókörön.

Orsi története

„A szüleimet nem érdekelte, hogy mi van velem – meséli a harmincas évei elején járó Orsi. – Állandóan dolgoztak. Volt a nyolcórás állásuk, meg a másodállásuk, meg a telek, és egyikből rohantak a másikba. Nem is értem, minek születtünk meg mi a húgommal. Tán véletlenségből.

Kaja meg tiszta ruha mindig volt otthon, és a befizetésekre is mindig kitették a pénzt, de nem emlékszem, hogy akár egyszer is elbeszélgettem volna valamelyikükkel. Igazából eszembe sem jutott, hogy bármit tőlük kérdezzek meg. Hogy? Írjam le, és tegyem ki a konyhakredenc sarkára?

Egyszer tesztelni akartam őket, vajon észreveszik-e, ha nem teszem ki a bizonyítványomat, de a húgom kitette, úgyhogy a következő levélben reklamáltak, hogy hol az enyém, alá akarják írni. A jegyek nem nagyon érdekelték őket, bár mind a ketten viszonylag jól tanultunk, nem tudom, mi lett volna, ha nem.

HVG Extra Pszichológia

Ő a mindenem

Petivel már a középsuliban összejöttünk, és talán egy kicsit nemcsak belé, de az egész családjába is beleszerettem, olyan üvöltő volt a különbség a mienkkel összehasonlítva. Öten voltak tesók, és az anyukája nem dolgozott, úgyhogy amikor hazaértünk a suliból, akkor nemcsak a bableves, de az anyukája is ott várt.

És beszélgettünk! Ahányan épp otthon voltak, annyian. De mindenki tudott mindenről, hogy kinek volt épp húzós dolgozata vagy fontos meccse. És rá is kérdeztek, és drukkoltak, és együtt szomorkodtunk, vagy épp ünnepeltünk. Egyre többet voltam náluk, aztán az érettségi után oda is költöztem. Petivel azóta is együtt vagyunk. Csak épp Vera mama nincs már velünk. Négy évvel ezelőtt hirtelen meghalt. Szívroham.

Már előtte is gondolkoztunk, hogy kiköltözünk, de utána hirtelen nem volt miért maradni. Most itt vagyunk Németországban, egy kisvárosban hármasban a kisfiunkkal, akinek nincs nagymamája. Pedig hogy elképzeltem! Nekem meg nincs pótmamám, meg egyáltalán senki, csak Peti. Ő a mindenem.”

Olvassa tovább Hajdu Judit pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a belső gyermekkel és az önazonossággal foglalkozunk.

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!