A The Guardian című angol napilap egyik újságírója szerint a válság idején az a legjobb, ha szépirodalmat olvasunk, mert sok erőt meríthetünk az írásokból. Példaként Boccaccio Dekameron című műremekét említi, amely szerinte arra tanít minket, hogy a nehéz időket úgy a legkönnyebb túlélni, ha egymáshoz fordulunk és élvezzük a fizikai örömöket.

Giovanni Boccaccio Dekameronja a XIV. században játszódik Toscanában. Az író a könyv elején felvázolja a válságos időket, komoly hangnemben ecseteli a pestis pusztítását, amely nem kímélt sem gazdagot, sem szegényt. A mű születésének idejében még nem lehetett tudni, hogy a járvány vajon egész Európát kiirtja-e, így akkoriban minden kilátástalannak tűnt. Mégis, Boccaccio a sokkoló beszámoló után teljesen más hangnemben folytatja művét, a könyv ezután az életről, leginkább az örömről és a nevetésről szól.

A történet főszereplői a népességet tizedelő pestis elől egy birtokra menekülnek, ahol mesékkel szórakoztatják magukat és egymást. A tíz főszereplő táncol, mulatozik és énekel a birtokon, majd mind a tízen történeteket mesélnek, ezekből a novellákból rakódik össze a Dekameron. A történetek között vannak tragédiák és félelmetes kísértethistóriák is, de a többség vidám, élettel teli, a legemlékezetesebbek persze az erotikusak.

Johnatan Jones szerint a Dekameron sokkal nyersebb, mint a kortárs író, Chaucer (Canterbury mesék) írásai, és sokkal átfogóbb képet ad arról, hogyan viselkednek az emberek krízis idején. „Az író nem mutat keresztény megbánást az erkölcstelen vidámságért, és a karaktereket sem gyötri bűntudat, pedig festők, kereskedők, apácák és papok adják át magukat a testiségnek” – írja Jones művészeti blogjában.

És tényleg. Ha belekukkantunk a könyvbe, az egyik mesében arról olvashatunk, hogy az apácafőnöknő rajtakapja az egyik nővért, amint az a szeretőjével csinálja, ám a sietős ítélkezés közben a főnöknő nem veszi észre, hogy az apácák fejfedője helyett maga is szeretőjének alsónadrágját húzta a fejére. A történet vége, hogy mindkét apáca megtartja a szeretőjét, amelyik nővérnek pedig nincs kedvese, annak az író humorosan azt ajánlja, az illető foglalatoskodjon magával saját tudása szerint. Egy másik mesében az egyik férfi meggyőzi a másikat, hogy az terhes. A „teherben maradt” férfi a feleségét hibáztatja, merthogy „az asszony mindig felül szeret lenni”. A terhes férfi pénzt ad a barátjának, hogy szervezze meg az abortuszt, de végül az összeget kettesben nagy lakomára költik.

„Na és mindennek mi köze a gazdasági válsághoz?” – teszi fel a kérdést Jones. „Boccaccio tudatosan helyezi a mesemondó-maratont a fekete halál idejére, miközben egyetlen novella sem utal a pestisre. A mesék úgy egészében az életről, a túlélésről, szimpla emberi cselekedetekről szólnak, ahogy újranépesítjük a földet. Európa elvesztette az embereit, de újak születnek majd.”

Boccaccio tudta, hogy a szexuális erkölcs szabadosabb nehéz időkben, az emberek egymáshoz fordulnak vigaszért, és a történetek nagyon jól tükrözik ezt. A könyv mondandója, hogy semmi sem veheti el az életkedvünket, az emberek képesek eredményes, kreatív és boldog életre a legszörnyűbb időkben is, és ebből mindenki csak erőt meríthet. Ha az olvasás mégsem elég vonzó, akkor csapjuk le bátran a művet, és forduljunk kedvesünkhöz vigaszért, vagy aki akar, foglalatoskodjon saját magával a legjobb tudása szerint.

Krisztina O'Brien

MTI Gazdaság

Nem minden kelet-európai országot dönt recesszióba a válság

Nem minden kelet-európai EU-tagországnak kell recesszióval számolnia a jelenlegi nehéz nemzetközi gazdasági helyzetben sem: Lengyelország, Csehország, Bulgária és Románia gazdasági növekedése nem lesz negatív az Európai Bizottság hétfőn kiadott gazdasági előrejelzése szerint.

Gazdaság

Világválság: jön a második csapás

Nincs olyan szektora az amerikai gazdaságnak, ahonnan elemzők ne várnának a korrigált előrejelzéseknél is rosszabb vállalati eredményeket 2008 utolsó negyedévére. A januári, negyedéves vállalati jelentések a recesszió gyors terjedését mutatják, a zuhanás optimista forgatókönyvek szerint legkorábban az idei harmadik negyedévben lassulhat. A krízis persze nem csak az Egyesült Államokat kínozza - olvasható az Ecoline.hu portálon.

Világ

Válság belülről

Az a legjobb, ha a következő választásig hatalmon marad a Timosenko-kormány – nyilatkozta a HVG-nek a minap Budapesten...

Lengyel László Vélemény

Lengyel László: útmutató válságkezelésre

Az újabb nacionalista hullám taraja már a balti és a balkáni országok partjait mossa. Tüntetés Rigában, Vilniusban és Szófiában, aggodalom a társadalmi robbanástól Romániában. Európa tragédiája, hogy a mintaországok, a „balti tigrisek”, a balkáni feltörekvők, sőt, az euróövezetből Írország és Spanyolország kerültek leginkább veszélybe. A válság kezelése azonban nem pusztán gazdasági/pénzügyi technika, hanem társadalmi/erkölcsi dialógus is.

Vállalkozás

Kinek és hogyan mondhatnak fel a válság miatt?

Ketyeg az elbocsátás-számláló, már közel húszezer ember veszítette el az állását október óta Magyarországon. Mit kell tudnia munkaadónak és munkavállalónak felmondásról, állásidőről, elbocsátásról?

Itthon

Orbán: a válságot erkölcsi hiányosságok okozták

A technikai magyarázatok elterelik a figyelmet az emberi dimenziókról, holott a válság emberi hiányosságokra, kétes döntésekre és jellemhibákra vezethető vissza - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn Esztergomban.

HVG Gazdaság

Válsággal sújtott ágazatok Magyarországon

Még megjósolni sem lehet, hogy a magyar gazdaság hány szűk esztendeje kezdődött el 2008-ban, de a vesztes magyarországi iparágak már felismerhetők - áll a HVG csütörtökön megjelenő számában, amely mellékletében az 500 legnagyobb nyereségű magyarországi vállalatról közöl listát, s elemzéseket.

Már teszteli a Google a funkciót, amivel titokban kereshetünk a térképén

Már teszteli a Google a funkciót, amivel titokban kereshetünk a térképén

Závecz: Csak a Fidesz támogatottsága nőtt

Závecz: Csak a Fidesz támogatottsága nőtt

Nem hiszik a beruházás ellen tiltakozók, hogy bombát találtak a Fertő tóban

Nem hiszik a beruházás ellen tiltakozók, hogy bombát találtak a Fertő tóban

A sztrájktól sem riadnának vissza a tiszavasvári Alkaloidánál

A sztrájktól sem riadnának vissza a tiszavasvári Alkaloidánál

Hatalmas adósságba verte magát a MOL

Hatalmas adósságba verte magát a MOL

Egy rasszista gesztus kezdte ki Justin Trudeau hírnevét

Egy rasszista gesztus kezdte ki Justin Trudeau hírnevét