szerző:
hvg.hu

Talán utolsó publikus akciójaként a kamerák előtt házasodott meg Jade Goody, a brit valóságműsor-szereplő, aki végzetesen súlyos rákbetegségben szenved.

Némelyik valóságshow sztárjából műsorvezető lesz, mások énekelni kezdenek, olyan is akad, aki később pornózással keresi meg kenyerét, hallottunk már drogterjesztésért elítélt korábbi játékosról is - de a legszomorúbb talán Jade Goody esete, aki az orvosok szerint gyógyíthatatlan rákbeteg és várhatóan hamarosan meghal.

A 27 éves Goody 2002-ben került a brit média színpadára, amikor a Big Brother aktuális adásában feltűnt. A nézőkkel és társaival való viszonya meglehetősen ambivalensnek volt mondható, mert már az első reality-versenyben hangos és erőszakos természetéről, valamint általános tudatlanságáról vált híressé a korábban fogorvosi asszisztensként dolgozó nő. A nem túl pozitív vélemények ellenére negyedikként végzett a versenyben, megírta önéletrajzát és még saját parfümöt is kiadott. Amikor azonban 2007-ben megjelent a Big Brother celebrity változatában, a korábbiaknál is nagyobb botrányt kavart, mivel rasszista megjegyzést tett egy indiai színésznőre, Shilpa Shettyre. Az eset kapcsán szinte mindenki elhatárolódott Goodytól, és bár nem dobták ki azonnal a műsorból, a nézők nem haboztak kiszavazni. Ezután tévés karrierje gyakorlatilag véget ért, még megpróbálkozott egy visszatéréssel a Big Boss című indiai realityben, de amikor diagnosztizálták betegségét, kiszállt.

A végzetes kór hírének hatására a közvélemény megbocsátó és kíváncsi hangulatba került, az újságok egymás után közölték a képes beszámolókat Goody leépüléséről. A nyomtatott sajtó után a televíziós csatornák is megjelentek, először a végső diagnózis előtti heteket dokumentálták, majd később a sztár esküvőjét is rögzítették; a hírek szerint 1,1 millió eurót fizettek a jogokért. Azoknak a kritikusoknak, akik nyerészkedésnek minősítették Goody pénzgyűjtéssel töltött utolsó hónapjait, a nő azzal válaszolt, félre kell tennie valamit, hogy legyen miből felnevelni két kisfiát, a 4 éves Freddie-t és az 5 éves Bobby Jacket.
 
A pazar esküvőt és az utána következő vacsorát egy vidéki szállodában tartották, a menyasszony elegáns ruháját a Harrods tulajdonosa, Mohamed Al Fayed adta ajándékba. Még Jack Tweed, a 21 éves vőlegény részvételét és éjszakai kimaradását is engedélyezték Jack Straw igazságügyi miniszter közbenjárására. Tweed már a halálos betegség tudatában kérte meg Goody kezét a kórházi ágyon, de mivel nemrég szabadult a börtönből, ahol bántalmazásért ült, és még mindig elektronikus jeladót kell viselnie, hivatalos segítség nélkül nem utazhatott volna el a ceremóniára.


Goody nyilvános haldoklása komoly vitát indított el a brit sajtóban a média és etika viszonyáról, bár egyáltalán nem ő az első, aki megosztotta a közzel rákbetegsége részleteit. Nigella Lawson, a híres sztárszakács első férjére már kevesen emlékeznek, pedig John Diamond, akivel két közös gyereke született a főzős hírességnek, annak idején heti rovatban dokumentálta gégerákját a The Times lapjain. Diamond nyilván kevésbé volt ellentmondásos és megosztó személyiség, és nem képi, pusztán szöveges módon osztotta meg utolsó heteit az olvasókkal, ezért az ő esete nem jelentett akkora sokkot, mint a tévés haldoklás.
 
A brit katolikus egyház feje, Cormac Murphy-O'Connor bíboros szerint Goody hasznos munkát végez, amikor mindent megmutat. “Sokan azt mondják, jobb lenne, ha mindent csendben csinálna. De azt hiszem, [Goody] azt a döntést hozta, hogy élete utolsó hónapjaival megtanít valamit az embereknek” - nyilatkozta a bíboros a Sky News-nak.

A Guardian nevű lap viszont egészen más véleményen van. “Vannak előzményei annak a szerepnek, amelyet Jade Goody foglal el a modern brit életben: az emberek régen sorbaálltak a mutatványosbódék előtt, hogy emberi szörnyeket láthassanak. Goody népszerűsége valójában médiaközpontú korunk története.”
Boris Johnson levágott fejével lépett színpadra egy brit rapper

Boris Johnson levágott fejével lépett színpadra egy brit rapper

Hogyan éljük túl az online világot: trollok

Hogyan éljük túl az online világot: trollok

Dübörög a kampány: minden idős 6000 forintot kap a IX. kerületben

Dübörög a kampány: minden idős 6000 forintot kap a IX. kerületben

Már elfogadná a felfüggesztett börtönt Galambos Lajos

Már elfogadná a felfüggesztett börtönt Galambos Lajos

Az M1 szerint 11-11-es döntetlent játszott a Fradi az Espanyol ellen

Az M1 szerint 11-11-es döntetlent játszott a Fradi az Espanyol ellen

Leszakadt felsővezeték miatt rövid időre teljes szélességében lezárták az M1-est

Leszakadt felsővezeték miatt rövid időre teljes szélességében lezárták az M1-est