szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kéményben lelte halálát egy betörő Spanyolországban. A tolvaj keze és alkarja kilátszott a kéményből, mire rátaláltak, teste már oszlásnak indult.

A harmincéves férfi balszerencséjére egy olyan házba próbált bejutni, amelyben senki sem volt, tulajdonosa csak második otthonnak használta. A betörő így aztán szorult helyzetében - ha kiáltozott is - segítséget nem kapott. A férfi anyja a múlt héten bejelentette fia eltűnését.

A ház gazdája a kertkapu zárját feltörve találta, a kandallóban pedig tégladarabokra bukkant. Ezután kezdett vizsgálódni a kéményben. Az eset a Sevillától 64 kilométerre lévő Moron de la Frontera városkában történt - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

A helyi sajtó arról számolt be, hogy a tolvaj keze és alkarja kilátszott a kéményből, teste már oszlásnak indult.

Kult

„Lorca homoszexualitása nem magánügy”

Egy nemrégiben megjelent könyv kapcsán nagyobb visszhangot kapott Federico García Lorca homoszexualitása. A világhírű andalúziai költő-drámaíró életét azonban ezen túl is titkok sora lengi körül.

Shake

Rúdon pörgés – művészet vagy pornográfia? - videóval

A rúdtánc egykor az éjszakai lokálokba tartozott, az előadó hölgyek mozgásának célja az volt, hogy a jelenlévő férfiakat elszórakoztassák. A rúd és a rajta végzett mutatványok azonban kiszabadultak a bárokból, beköltöztek a fitnesztermekbe, és még versenyeket is rendeznek belőlük.

MTI Shake

Ádok Zoli kiesett, nem lesz magyar döntős Moszkvában

Nem jutott be az Eurovíziós Dalverseny szombati döntőjébe a magyar versenyző. Ádok Zoli és csapata a Dance With Me című produkcióval lépett a színpadra Moszkvában a csütörtöki középdöntőn. A magyar induló szerint ők nem hibáztak, a maximumot nyújtották a színpadon.

Shake

A világ legostobább turistapanaszai

Mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, hogy panaszt kellett tennünk az utazási irodánál vagy a szálloda recepcióján. Azt azonban el se hinnénk, mi minden miatt képes elégedetlenkedni néhány elkényeztetett turista; ők azok, akiknek a jég sem elég hideg és a víz sem elég nedves.

Az időskor nem láthatatlan

Az időskor nem láthatatlan

Munka közben betörte az ablakot a szaki? A hónap közepétől már biztosítással kell fizetnie érte

Munka közben betörte az ablakot a szaki? A hónap közepétől már biztosítással kell fizetnie érte

Februárban újra apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia

Februárban újra apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle