A nők borivási szokásait öt országban 10500 résztvevő megkérdezésével végezték. Ellentétben azzal a népszerű véleménnyel, mely szerint a nők inkább a fehérbort szeretik, a megkérdezettek 51,1 százaléka mondta azt, hogy a vörösre szavaz. A fehérbort csak a válaszadók 26,4 százaléka választaná, többségük 46 év feletti.
A francia, brit, német, amerikai és hongkongi nők körében végzett felmérés a rozéborok előretöréséről is tanúskodnak. A rozék legnagyobb fogyasztóinak épp a franciák számítanak.
A június 23-ig tartó Vinexpo kapcsán végzett közvélemény-kutatás rávilágított arra, hogy a nők korántsem érzik "elnyomva" magukat a borok világában, a francia válaszadók 58 százaléka, az amerikaiak 67 mondta, hogy ugyanolyan jól ismeri a borokat, mint a férfiak.
A borválasztásnál a franciák elsősorban a származási helyet, míg például az amerikaiak inkább a szőlőfajtát mérlegelik. Gyakorlatiasabbak az angolok, ők az esetek többségében az árat figyelik. Tetten érhető ez a különböző korosztályokban, a 18-30 éveseknél az ár, a 46-60 éveseknél már a származási hely fontos.