szerző:
hvg.hu/Blikk
Tetszett a cikk?

Próba közben kiment a térde Mészáros Árpád Zsoltnak. A Budapesti Operettszínház színésze alig bír lábra állni, komoly fájdalmai vannak, emiatt több előadást le kellett mondania – írja a Blikk.

Szörényi Levente és Bródy János Veled, Uram! című rockoperájának próbáján sérült meg Mészáros Árpád Zsolt. A színész a Blikknek azt mondta: nem először sérült meg a térde, az orvosok ezért szigorú pihenést írtak elő neki. Egyébként társa, Brasch Bence mentette meg a komolyabb bajtól, ha ő nincs mellette, és nem kapja el, menthetetlenül legurul a lépcsőn – tette hozzá.

A Veled, Uram! című darabnak egyébként március 30-án lesz a premierje.

Mészáros Árpád Zsolt nagyjából fél éve a Rómeó és Júlia egyik előadásán is megsérült. Kitört a cipője sarka, ezért egyik kollégája cipőjét kellett gyorsan felvennie, de az nagy volt rá, így az egyik ugrálós jelentben megbicsaklott a lába, és kiment a térde. Azóta elég könnyen kiugrik a helyéről, vigyáznia kell rá – mondta a színész.

Részegen fogdosta női kollégáit egy bulin, ezért nyomozás folyik az Országgyűlési Őrség egyik volt alezredese ellen

Részegen fogdosta női kollégáit egy bulin, ezért nyomozás folyik az Országgyűlési Őrség egyik volt alezredese ellen

A CÖF szerint a feljelentésük nyomán rendőrségi nyomozás indult Magyar Péterék népszavazása ügyében

A CÖF szerint a feljelentésük nyomán rendőrségi nyomozás indult Magyar Péterék népszavazása ügyében

Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb politikusként távozik a közéletből

Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb politikusként távozik a közéletből

 Újraindítaná a Dáridót Galambos Lajos

 Újraindítaná a Dáridót Galambos Lajos