szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Jim Drake, a windszörf feltalálója.

A mérnök a The New York Times című lap szerdai információi szerint június 19-én hunyt el az észak-karolinai Pfafftownban lévő otthonában. A szörfdeszka továbbfejlesztésével általa kialakított szélvitorla hozta meg a sport számára a nagy áttörést, népszerűsége a mai napig töretlen.

Drake eredetileg rakéta-meghajtású repülőgépeket és szárnyas rakétákat tervezett, de már az 1960-as évek elején megszületett benne a vitorlával felszerelt szörfdeszka ötlete. Bár korábban is létezett hasonló konstrukció, ezeket nehéz volt használni, szinte irányíthatatlanok voltak: csak az igazán profik tudtak meghatározott irányba haladni velük.

Drake Santa Monicában lévő garázsában fejlesztette ki a háromszögletű vitorlát, amelyet ma is használnak a sportolók. Az új változat már nem merev, talapzatánál minden irányba mozgatható. Jim Drake 1967-ben a világon elsőként egy könnyen használható szörföt alkotott, és megtette vele az első métereket. 

A szörf megépítésében hullámlovas barátja, Hoyle Schweitzer segítette, az elkészült remekművet Windsurfer névre keresztelték, és végül erre is kérte ki Hoyle a szabadalmat. Maga a szörfdeszka feltalálása mások nevéhez fűződik, mégis Drake-nek köszönhetően vált a tömegek számára is használhatóvá. Bár a férfi mindig csak a szörf "újbóli felfedezőjének" nevezte magát, a korábbi feltalálók ötletük lemásolásával vádolták őt. 

Drake 2003 nyarán Magyarországra is ellátogatott, részt vett a szörfösök dunai felvonulásán és szörfözött a Balatonon is. A szörfözés időközben olimpiai sportággá nőtte ki magát. A 2012-es londoni olimpiai játékokon Gádorfalvi Áron és Detre Diána indul majd magyar színekben a szörfösök között.

Drake hosszabb kihagyás után az utolsó éveiben újra termékenyen segítette ötleteivel, egyedi prototípusaival és megvalósult újításaival a windszörf fejlődését.

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster

Osztrák bordélyokat üzemeltető magyarokra csaptak le a rendőrök

Osztrák bordélyokat üzemeltető magyarokra csaptak le a rendőrök

Az Oxfordnál a "brain rot" lett az év szava

Az Oxfordnál a "brain rot" lett az év szava

Visszakerültek a netre a Védelmi Beszerzési Ügynökség ellopott adatai, egymillió dollártól lehet licitálni rájuk

Visszakerültek a netre a Védelmi Beszerzési Ügynökség ellopott adatai, egymillió dollártól lehet licitálni rájuk