szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha nem sikerül más megoldást találni, egymillió forintra perelné az RTL Klubot Metzker Viktória, mert a csatorna egy másik DJ-ről, Seherezádéról készült riportjában véletlenül az ő egyik bulijának képeit is bevágta - írja a Bors.

Akár per is lehet abból, hogy a Seherezádét bemutató Fókusz riportban DJ Metzker Viktória két évvel ezelőtti bulijának képeit használta az RTL Klub. A kereskedelmi csatorna egyelőre nem reagált a bakira - számolt be a Bors.

Egyelőre a megállapodásra és helyreigazításra törekszik, de a pertől sem riad vissza Metzker Viktória, aki azok után, hogy 2007-ben az Év Playmate-jének választottak, lemezlovasként kezdett el dolgozni.

Az DJ most azt nehezményezi, hogy "DJ Seherezádé kalandjai a nagyvilágban" című riportban az ő egyik bulijának a képeit is bevágta a csatorna.

"A 2010-es las vegasi fellépésemről készült videón a logóm is rajta van, ráadásul barna hajjal, közel kilencezer ember előtt zenélek. Ebből került be egy részlet a riportba, úgy, hogy a logómat ki is takarták, azaz tudniuk kellett, honnan származik a felvétel" – magyarázta a lapnak a DJ.

"A csatornának írt levelünkben azt kértük, hogy a képernyőn tisztázzák ezt a félreértést, és esetlegesen egy hasonló riportban mutassák be a pályafutásom. Amennyiben nincs hajlandóság a megegyezésre, feltehetően polgári pert indítunk, és egymilliót kérünk majd a kínos baki miatt" – tette hozzá.

Kíváncsi, hol tart az autóipar? Májusban választ kaphat rá!

Kíváncsi, hol tart az autóipar? Májusban választ kaphat rá!

40 éves, mégis szinte vadonatúj bukólámpás Porsche vár új gazdára

40 éves, mégis szinte vadonatúj bukólámpás Porsche vár új gazdára

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után