szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Már négy egykori tanítványa vádolja nemi erőszakkal Bikram Choudhuryt, az önmagáról elnevezett Bikram jóga feltalálóját – írja a 444.hu.

Bikram Choudhuryt, a Bikram jóga feltalálóját már négy egykori tanítvágya vádolja nemi erőszakkal – írja a 444.hu a Daily Mail és a Vanity Fair híre alapján. Choudhury egyébként guruként, spirituális vezetőként viselkedik, gyógyítóként lép fel. Márciusban jelentette fel Sarah Baughn, de azóta három másik tanítványa is jelentkezett, akiket Bikram megerőszakolt.

A guru állítólag jellemzően a legelkötelezettebb rajongóit támadta meg. Baughnt és egy másik áldozatát, Larissa Andersont például az alatt a kilenchetes továbbképző tábor alatt, amiért a nők 11400 dollárt fizettek. A továbbképzés lényege, hogy az azon részt vevők aztán maguk is jógatanárként dolgozhatnak a világszerte elterjedt Bikram-hálózatban. Baughn ellenszegült, ezért Choudhury bosszúból szabotálta a karrierjét. Körlevelet küldött a jógaiskoláknak, hogy ne vegyék fel.

A gurut senki sem akadályozta meg abban, hogy megerőszakolja a tanítványait, sőt, néha már úgy tűnt, hogy segítik is ebben – írják a lapok.

A bírósági iratokból kiderül, hogy szexuális támadással, túszejtéssel, zaklatással is vádolják a gurut.

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

A tökéletes nap – érdemes kipróbálni ezt a módszert, ha lankad a motiváció

A tökéletes nap – érdemes kipróbálni ezt a módszert, ha lankad a motiváció

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

A szélsőjobboldali Simion elleni szavazásra kérik a híveiket a romániai magyar egyházak

A szélsőjobboldali Simion elleni szavazásra kérik a híveiket a romániai magyar egyházak