szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Százhatvanezer kilométert vezetett lábbal, jogosítvány nélkül egy 45 éves kínai férfi, amíg le nem fülelték és 500 jüan, alig több mint 18 ezer forintnak megfelelő bírsággal büntették - számolt be az esetről a Csingcsuvang nevű hírportál csütörtökön.

A Hupej tartományban élő, Kuo családnevű férfi hétéves korában egy balesetben veszítette el mindkét karját, amikor egy magasfeszültségű vezetéktől áramütést szenvedett. Később megtanulta a lábait a hétköznapi életben használni, velük írt, tisztálkodott, a segítségükkel mosott fogat és állítólag egy hét alatt elsajátította az autóvezetés tudományát is.

A több mint másfélszáz ezer kilométert balesetmentesen tette meg, mielőtt a rendőrök egy közúti ellenőrzés során igazoltatták szülőföldjén, a közép-kínai Hsziantou város útján.

A beszámoló szerint, amikor az egyenruhások a rövidujjú pólóban vezető sofőrt igazoltatták, megdöbbenve figyelték, amint a bal lábfejével kormányzó Kao jobb lábfeje két ujjával üresbe tette a sebességváltót, hogy azután elfordítva az indítókulcsot - szintén jobb lábujjaival - leállítsa a járó motort.

A férfi végül az ilyen helyzetben kiszabható 2000 jüan (74 ezer forint) bírság helyett 500 jüannal megúszta. Igaz "halmazati büntetésként" még "oktatáson való részvételre" kötelezték.

Kínában az elmúlt hónapban bukott le a szomszédos Hunan tartományban egy férfi, aki kisteherautót vezetett úgy, hogy könyöktől hiányzott a karja. 2008-ban pedig városi terepjáró vezetésén kaptak rajta egy karok nélkül a volán mögött ülő sofőrt.

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is