szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az anya azután szakította meg az internetkapcsolatot, hogy 15 éves fia hét órán át, megszakítás nélkül játszott videojátékokat. Ezután a fiú őrjöngeni kezdett, az anya pedig a másik fiával együtt egy szobába zárkózott előle.

Őrjöngeni és tombolni kezdett egy augsburgi tizenéves, mert elzárták előle az internetet. Édesanyja egy szobába zárkózott előle, onnan hívta a rendőröket.

Az anya azután szakította meg az internetkapcsolatot, hogy 15 éves fia hét órán át, megszakítás nélkül játszott videojátékokat - olvasható az augsburgi rendőrség közleményében.

Ekkor a kamasz úgy elkezdett üvölteni és tombolni, hogy édesanyja 12 éves öccsével együtt egy szobába zárkózott előle, onnan hívta a rendőrséget. Az ablakon át dobta ki nekik a lakáskulcsot, amikor megérkeztek.

Végül négy rendőr kellett ahhoz, hogy az ajtón bejussanak, olyan erővel feszült neki belülről a dühös tizenéves. Most klinikán kezelik.

Az amerikai fotográfia csúcsát jelentő nevek ikonikus munkái Budapesten – autómámor Pálfi Györggyel

Az amerikai fotográfia csúcsát jelentő nevek ikonikus munkái Budapesten – autómámor Pálfi Györggyel

Ukrajna a dollár helyett inkább az euróhoz kötné a hrivnyát

Ukrajna a dollár helyett inkább az euróhoz kötné a hrivnyát

Új villanyautó-töltőkkel szórják meg Magyarországot: kipróbáltuk, bele is néztünk az elsőbe

Új villanyautó-töltőkkel szórják meg Magyarországot: kipróbáltuk, bele is néztünk az elsőbe

Íme minden asztalos álma

Íme minden asztalos álma