Meglepő dologgal rukkoltak elő brit tudósok
Összefügg a szoknyaméret növekedése a középkorú nők mellrákkockázatával egy brit kutatás szerint.
A University College London kutatói szerint a súlygyarapodást egyszerűen nyomon lehet követni a szoknyaméret figyelemmel kísérésével. Az elhízás, különösen a deréktájon felhalmozódó túlsúly a rák ismert kockázati tényezője – idézte a BBC hírportálja a British Medical Journal friss számában megjelent tanulmányt.
Az Usha Menon vezette kutatócsoport több mint 90 ezer Angliában élő, 50-es és 60-as éveiben járó nő adatait elemezte. Három éven át követték őket, ezalatt 1090-nél alakult ki mellrák. Az adatokból kiderült, hogy 25 év és a változókor utáni évek között tízévenként egy szoknyaméretnyi növekedés a mellrák kockázatának 33 százalékos fokozódásával függött össze.
Akinek ugyanebben az időszakban tízévenként kettőt ugrott a szoknyamérete, annál 77 százalékkal lett nagyobb a kór esélye – olvasható a tanulmányban.
"Tudjuk, hogy a mellrákos esetek 40 százaléka rendszeres testmozgással és az egészséges testsúly megőrzésével megelőzhető lenne. A tanulmány a súlygyarapodás figyelemmel kísérésének egyszerű módját nyújtja, valószínűbb ugyanis, hogy a fiatalkori szoknyaméretükre jobban visszaemlékeznek a nők, mint a testtömegindexükre (BMI)" – kommentálta az eredményeket Simon Vincent brit rákkutató.
Ez ugyanakkor a kutatás korlátait is jelenti: olyan nőkre hagyatkoztak, akik pontosan tudták azt, hogy a húszas éveikben mekkora szoknyát hordtak.
A Brit Rákkutató Intézet munkatársa, Tom Stansfield úgy vélte, a kutatás megbízhatóságán az is ronthatott, hogy a ruhaméretek ma mást jelentenek centiméterben, mint régebben.