A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A Magyar Labdarúgó-szövetség kedden jelentette be, hogy megválik Georges Leekenstől, a helyére pedig Marco Rossit szerződteti szövetségi kapitánynak.
A nem egészen nyolc hónapja kinevezett belga trénert négy mérkőzés – három vereség és egy döntetlen – után menesztették, amit a Bors már hétfőn megszellőztetett, kedden pedig a várható utódját is megnevezte.
Ehhez képest Leekens még aznap reggel is arról nyilatkozott belga lapoknak, hogy az értesülés kacsa – szúrta ki az Index. Kijelentette, hogy július 8-án újra munkába áll, és megkezdi a felkészülést a szeptemberben kezdődő Nemzetek Ligája-meccsekre.
Megszólalt az új szövetségi kapitány: "Ez életem egyik legjobb napja"
Az olasz Marco Rossi a belga Georges Leekenst váltja a magyar labdarúgó-válogatott kispadján.
A helyzetét biztosnak érezte, azt is mondta, hogy jó a kapcsolata Csányi Sándor MLSZ-elnökkel és a főtitkárral is. "Biztosan tájékoztattak volna, a bármilyen probléma lenne, de semmi ilyen nem történt."
A Nemzeti Sport Leekens felmentése nyomán azt írta, az addigi 54 szövetségi kapitány közül ő volt a leggyengébb a magyar válogatott élén. 2000 óta pedig csupán két európai országban váltottak többször szakvezetőt, mint nálunk: Bulgáriában és Szerbiában.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.