Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kovacsics Anikóék 38-25-re kaptak ki a norvégoktól a középdöntő első fordulójában.
A mezőny legeredményesebb játékosa Heidi Löke volt, aki mind a hét lövését gólra váltotta.
A magyar együttes múlt szombaton 28-25-re kikapott az előző tornán ezüstérmes Hollandiától, majd hétfőn Horvátországot 24-18-ra, szerdán pedig Spanyolországot 32-26-ra legyőzte, így a C csoport második helyén végzett.
A középdöntő II. csoportjában, Nancyban vasárnap 15 órától a németekkel, szerdán 18 órától pedig a románokkal találkozik majd. Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat. A kontinenstorna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.