Szoboszlai Salzburgban maradt, bajban a válogatott

A 18 éves tehetség megsérült, így rá sem számíthat a labdarúgók szövetségi kapitánya. A középpályáról rajta kívül Pátkai és Nagy is hiányozni fog.

  • hvg.hu hvg.hu
Szoboszlai Salzburgban maradt, bajban a válogatott

Sérülések és eltiltások nehezítik Marco Rossi dolgát a csütörtöki, Horvátország elleni Európa-bajnoki selejtező előtt. A spliti meccsen – ahogy az már a szlovákok elleni vereség alkalmával kiderült – a szakvezető nem számíthat Nagy Ádámra és Baráth Botondra. Most pedig kiderült, hogy Pátkai Mátét és Szoboszlai Dominikot is nélkülöznie kell – olvasható a magyar szövetség honlapján. De Bese Barnabás és Tamás Krisztián sem egészséges.

Pátkai izomsérülést szenvedett, Szoboszlai pedig még csapata, a Red Bull Salzburg Liverpool elleni BL-csoportmeccsén sérült meg. Az osztrák városban kezelik, el sem utazott Budapestre. Nem valószínű, hogy felépül a meccsig.

Bese játéka is kétséges. A Le Havre védője ugyan hazaérkezett, a válogatott vasárnap esti, Telkiben tartott találkozójára már nem jutott el: a repülőtérről rögtön egy MR-vizsgálatra vitték, hogy kiderüljön, mennyire súlyos a sérülése.

A szakmai stáb az újabb sérülések miatt Ferenczi János behívása mellett döntött.

„Ideálisnak semmiképp sem nevezném a helyzetet, de, ha most elkezdenék keseregni, azzal nem javulna a helyzet. Az a dolgunk, hogy az egészséges kerettagokat készítsük fel a lehető legjobban az előttünk álló cseppet sem könnyű feladatokra, ők pedig ezeket a lehető legjobban megoldják” – jelentette ki Marco Rossi.

A férfi A válogatott csütörtökön 20:45-kor Splitben Horvátország ellen lép pályára, vasárnap pedig Azerbajdzsánt fogadja a Groupama Arénában, 18 órától.

A magyarok Eb-selejtezős csoportjának állása:
Horvátország – 10 pont
Szlovákia – 9 pont
Magyarország – 9 pont
Wales – 6 pont
Azerbajdzsán – 1 pont